A lányokat elrabolják, ugye?

Az amerikai televíziós csatornák nem sokban térnek el az otthoniaktól – általában itt sincs mit nézni a néhány igényesebb sorozaton és a kábéltévés filmeken kívül. A nyilvános tévécsatorna viszont egész jó dokumentum műsorokat szokott sugározni.

Nemrég véletlenül, vacsora közben kapcsoltam a tizenhármas csatornára, ahol egy érdekes mexikói fazekasokról szóló filmre lettem figyelmes. Miután a mexikói történet véget ért, Kirgizsztánról volt szó és arról az ottani szokásról, miszerint a lányokat a férfiak elrabolják, hogy feleségül vegyék őket.

Erre persze megállt a villa a kezemben, nem hittem a fülemnek és a szememnek sem. Az egyik történet egy fiúról szólt, aki 19 éves volt és a hegyekben élt. A szülők birkákat tartottak és az anyja noszogatta a fiút: ideje lenne már megnősülni, mert kell a dolgos kéz a családi vállalkozás számára. A fiú így egyik este elindult két barátjával együtt, hogy elraboljanak egy lányt, akit már régóta nézegetett magának, de nem merte megszólítani. Órákig járták a közeli várost egy bérelt autóval, de nem találták a lányt, a címét meg nem tudták. Végül, hogy ne térjenek vissza üres kézzel, a főszereplő eldöntötte, hogy jó lesz neki az a valutaváltóban dolgozó lány is, akitől a kiszemelt lány címét akarták megszerezni, de aki nem adta meg nekik.

A valutaváltós lányt végül a három fiatal fiú el is vitte magával a hegyi faluba. A lány viszont nem adta be a derekát, hiába próbálták az ottani nők (!!!) rávenni, hogy fogadja el a menyasszonyi kendőt. Szép szóval és erőszakkal is kényszeríteni akarták, de a lány tartotta magát, így reggelre elengedték. (Szerintem azért is engedték el, mert filmesek végig kísérték az esetet.) Sok lány viszont nem bírja a nyomást, ami rájuk nehezedik egy ilyen elrabláskor és elfogadják a kendőt, másnap pedig részt vesznek az esküvőn.

A legtöbb esetben a lányok anyja is így ment férjhez, és a megszólaltatottak többsége nem talált semmi kivetnivalót a szokásban... Egy kivétel mégis akadt. Egy apa és egy anya elmondta, hogy fél évvel ezelőtt elrabolták az idősebbik lányukat, és ők két napig nem tudtak a hollétéről. Amikor a második nap végén visszakapták, már nem élt – felakasztotta magát. Az apa nyíltan beszélt arról, hogy szerinte a lányát akarata ellenére tartották az idegen fiú házában. Valószínűleg megerőszakolták és ő ezt a traumát és szégyent nem tudta elviselni, inkább véget vetett az életének. A család feljelentést tett a rendőrségnél, de semmi sem történt, a nyomozást el sem kezdték, és vádat sem emeltek senki ellen. A szokás erősebb, mint a törvény.

Egy másik, több gyerekes nő arról beszélt, hogy több hónapig járt a férjével, aki megígérte neki, hogy nem fogja elrabolni, hanem együtt tervezik meg az esküvőt. Egy este viszont beállított a jövendő férj és barátaival a kint álló kocsiba kényszerítették őt. A megalázó történteket azzal magyarázták, hogy a fülükbe jutott, hogy valaki már feni a fogát a lányra, és nem akarták, hogy megelőzzék őket, és a lány máshoz menjen férjhez.

Amikor még Kirgizsztán a Szovjetunió tagállama volt, ez a szokás, más szokásokkal együtt, illegálissá vált, és nem volt ennyire gyakori. Mára viszont visszatértek a régi szokások és nyilvánvalóan sem az emberek, sem az állam nem tesz ellenük semmit. A lány, akit a birkapásztor családja végül elengedett, azóta nem jár egyedül az utcán, és a rokonainál lakik. Az ő családja támogatja őt továbbtanulási terveiben, és vigyáznak rá.

Sokan azonban nem ilyen szerencsések. Több anya is elmondta a kamera előtt, hogy helyesli a lányok elrablását, és azt is, hogy idegenek veszik kezükbe sorsuk irányítását. Azért kivétel is akad – egy fiatal lány mosolyogva mesélte, hogy őt is elrabolta a férje. Akkor nagyon haragudott rá és el akart szökni, de nem sikerült neki. Most viszont már nem is bánja, mert boldog. A filmesek néhány hét múlva visszatértek a valutaváltóba. Egy férfit találtak ott. „A lányt, aki felváltotta az egyetemista lányt, már nem találják itt.” – mondta – „Úgy hallottam, elrabolták és férjez ment…”