Klára

Mégiscsak van szlovákia magyar irodalom, pontosabban, a már ismert generációnak (Grendel, Győri, pl.) van utánpótlása, úgy látjuk legalábbis, és ez örömmel és bizakodással tölt el bennünket.
Mondjuk ezt azután, hogy elolvastuk Norbert György Klára című könyvét, amely a Nap Kiadó által látott napvilágot és ezennel köszönet ennek a kiadónak is, hogy hajlandó fiatal írók kezdő prózáival foglalkozni.
A potenciális kedves olvasónak eloljáróbal annyit, hogy amennyiben ránk hallgat és elolvassa a könyvet, ne olvassa tovább ezt a kis kritikát, mert akkor megmaradnak a befolyásolatlan eredeti élményei, amelyeket azután bátran hasonlíthat össze az alabbiakkal. Mi több, meg is oszthattja őket velünk.
Klára tehát, mint a címből egyértelmű, egy Klára nevű lányról szól, illetve nem is róla, hanem ami pár oldal után egyértelmű, a Klárába szerelmesedett fiúról, akinek neve sincs, csak horoszkópja: Ikrek.
Ikrek tehát megpillantja, megismeri és beleszeret Klárába, és ez ki is tölti azt a pár hónapot, amelyet Pozsonyban tölt, illetve Bratislavában, vagy Blavában, ahogy az író következetesen nevezi, és ahol revízor lesz hirtelen felindulásból. Ikrek egyébként fiatal, Fiľakovóból érkezett a Gemeran vonattal és gyakran kijár a Hlavná stanicára megnézni ezt a vonatot, ahogy jön és megy Fiľakovo és Bratislava között. Hogy Ikrek és Klára milyen nyelven kommunikálnak és hogy az Ikrek milyen nyelven gondolkodik, nem fontos. A szlovák nevek szlovákul vannak meg a szövegben, sőt, meg szlovák szlenggek is becsempésződnek, minthogy nem hagyományos regényről van szó, hanem olyanról, amelyben a nyelv újításra kerül, irgalmatlanul feléled, éli saját blavás életét, közben pedig minden helyzetben pontosan tudósít arról, ami történik. Tetszett tehát nekünk ez az újfajta szöveg, amely nem csak stílusgyakorlat, hanem maga a stílus is, hiszen több száz oldalon keresztül tud ugyan olyan (jó) maradni. Kicsit bajban leszünk ugyan, amennyiben nem tudunk szlovákul és angolul, és ha nem értjük a magyar, szlovák és nemzetközi pop kultúra referenciákat, amelyeket az író előszeretettel használ, és ami persze érthető is, hiszen mi is, mint mindenki, használjuk őket saját környezetünkben, mert feltételezhető, hogy az érti (a környezet), amit mondani akarunk. A lényeget viszont minden olvasó megérti, mindegy, milyen generációhoz tartozik és hol nőtt fel.
Tartalmilag már nem tetszett nekünk a regény annyira, mint nyelvileg. Tartalmilag kicsit úgy éreztük, a főhős lapos, kétdimenziós elveszett exisztencia, aki nem is próbálkozik azzal, hogy megtalálja önmagát, csak a szerelmet akarja, csak Klárát és amikor Klára nincs, akkor ő is megszűnik. És ez így egy kicsit túl egyszerű. Nagyobb pontenciállal indul a szöveg és a történek, van benne sokkal több is, mint ami végül kijön belőle. Úgy érezzük, Klára lehet, hogy nem is létezett soha Ikrek életében. Lehet, hogy csak kitalálta és kébzelete szüleménye volt, hiszen olyan semilyen ez a Klára, csak dohányozik meg narancs italokat iszik meg telefonál. Az Ikrek is leginkább csak alkoholizál és Kláráról álmodozik, persze ébren, mert aludni sem nagyon tud éjszaka sem és barátai sincsenek, biztos Fiľakovón sem voltak, csak a kollégája, a revizor, aki még többet iszik és nagyon sokat eszik és rosszul bánik a nőkkel. Meg van még a költő is, aki ugyancsak alkoholizál és intellektusát fitoktatja, kevés sikerrel, és Ikrek riválisa, természetesen, mert egy nem entellektüel főszereplőhöz kell egy bohém tükörkép.
Az egyetlen, ami él és virul a regényben a város. Bratislava. Utazgatunk benne mindenfelé, busszal, trolival, villamossal, és gyalogolunk is többször a főhőssel, vagy Klárával, vagy mindkettővel. A büfék, a kocsmák és a kávézók elevenek, mintha főszereplők lennének, és nem csak merő kulisszák: lehet bennünk enni, inni, embereket megfigyelni, nézelődni, szomorkodni.
Ami viszont egyáltalán nem tetszett, a valóságnak az a változata (mert ebből speciel több is van), amikor az Ikrek háromszor megüti Klárát. A történek nagyon helyesen úgy kezdődik, hogy egy bulin Klára és Ikrek ruhát cserélnek. Klára öltönybe, Ikrek szoknyába bújik.Táncolnak és a tánc után Ikrek úgy gondolja, Klárát valaki mással látta olyat művelni, amit ő szerett volna vele. Begurul és elmegy, megvárja Klárát a háza előtt, és amikor az megérkezik, megveri. Klára nem tiltakozik, sőt, miután Ikrek felfut a lépcsőkőn a kilencedikre Klára után, Klára az, aki vigasztalja. Mint ha mi sem történt volna, vérző orral szolgálja ki Klára az Ikreket, enni és innivalót kínál. És itt ezzel több problémánk is van. Először az erőszak, bár lehet, hogy Ikrek karakteréhez – iszik, melancholikus, hipochonder, életcél nélküli, igazán semmit sem akar, stb. – ez hozzá tartozik, mármint, hogy agresszív és megveri a nála gyengébbet, ha úgy tartja kedve. De úgy éreztetni az olvasóval, hogy valahogy mintha igazából meg is érdemelte volna Klára, azt már nem tudjuk elfogadni. Persze tudjuk jól, van ilyen, előfordul sajnos az életben, mégis - ezt irodalomban elfogadható magatartásnak beállítani – egyáltalán nincs kedvünkre. Sajnálkoztunk is, amikor az említett részt olvastuk, hogy kár volt, mert a káromkodásokat el tudtuk nézni fiatal szerzőnknek, mondtuk magunkban: autentikus akart lenni ilyen szempontból is, nyelvileg. (Ide tartozik egyébként, hogy érdekes a női név választása, mert Viewegh is Klárát választotta regénye címadójának, (Případ nevěrné Kláry) és ebben a történetben sem Klára volt a főszereplő, bár ő is hűtlen volt.)
Tartalmilag a regény végén is csodálkoztunk. A főhős ugyanis, se szó, se beszéd, meghal. Nincs szerelem - Klára elment New Yorkba, sőt, amikor onnan vissza jött látogatóba, kövérebb volt és feketében. Hősünk tehát meghal, mint a jógik, csak úgy, szabad akaratából és ezzel, valamint egy kis ügyes csellel a végén nincs is tovább, a mesének vége. Temetés Fiľakovón, miegymás. Persze lehet, hogy írónk ezt szimbolikusan gondolta, mert Bratislavából Fiľakovóba vissza menni munkanélkülinek egy beteljesedetlen love story után lehet, hogy halálnak számít. Nem igen tudtunk mit kezdeni ezzel a véggel. Dramatikusnak dramatikus, csak éppen kicsit erőltetett is, valahogy elegánsabban is lehetett volna, befejezni ezt a szép szöveget.
Úgy hallottuk, Norbert György új művén dolgozik éppen. Hát csak nosza! Valamint hajrá! Looking foward to it!