Thursday, February 16, 2006

Hovihar utan


Image hosting by Photobucket

Hovihar utan


Image hosting by Photobucket
Hiányzó lányok?


Hová tűnnek a lányok Kínában vagy Észak-Afrikában mielőtt felnőtté válnak?

1990-ben, a The New York Review of Books magazin egyik cikke szerint, a fejlett országokban a nők és férfiak aránya 105:100, a fejlődő országokban azonban ez a szám érdekes módon 94:100-ra változik. A nők aránya bizonyítottan azért magasabb minden fejlett országban, mert a nők biológialag jobban fel vannak fegyverezve a betegségek elleni harcra. Hová tűnnek viszont a lányok Kínában és Észak-Afrikában mielőtt felnőnek?

A The New York Times Magazine idei, február 12-i, kiadása szerint mára kiderült, hogy nemcsak azért kevesebb a lányok száma, mert a kínaiak és afrikaiak a fiúgyermekeket „részesítik előnyben”, vagy, mert a lányokat elhanyagolják (már ami az étkezési és egészségügyi ellátást illeti). Az egyik ok meglepően a hepatitisz B betegség előfordulása. Ha ugyanis az egyik szülő a hepatitisz B hordozója, a párnak nagy valószínűséggel fiúgyermeke születik. Lehet, hogy nem a társadalom, hanem a természet a felelős a hiányzó nők milliói miatt?

Emily Oster, a Harvard egyetem diákja utánanézett néhány statisztikai adatnak és rájött, hogy például Alaszkában, az 1970-es években magas volt a hepatitisz B hordozók aránya, és a fiúgyermekek száma is. Tíz évvel később, amikor a hepatitisz B elleni oltás elterjedt, a lányok és fiúk aránya visszaállt a „normális” szintre. Ugyan ez a helyzet Kínában, Indiában, Pakisztánban, Egyiptomban és Bangladesben. Az adatok összesítése után Oster arra a következtetésre jutott, hogy a hepatitisz B a hiányzó nőknek kb. a feléért felelős. Hol van tehát a többi?

A cikk szerint �zsiában a nők-férfiak aránya az utóbbi években billent igazán feltűnően kedvezően a férfiak számára. Ennek oka, meglepően, elsősorban az ultrahangvizsgálat bevezetése. Ha ugyanis korán kiderül, hogy a magzat nőnemű, az olyan társadalmakban, ahol a fiúkat jobb sors vár, őket többre becsülik -- sok esetben abortuszra kerül sor, tehát elvetetik a lánymagzatot.

A The Journal of the American Medical Association 2005-ben megjelent tanulmánya szerint a kínai kormány „Csak egy gyermeket” jelszóval indított politikai kampány és az ultrahang „közös együttműködésével” ma a születések aránya 117 fiú a 100 lánnyal szemben.

Az ilyen fordított aránynak komoly negatív társadalmi következményei lesznek a jövőben: növekvő agresszió, prostitúció és a nőkkel való kereskedelem, stb. -- figyelmeztetnek a szakértők. Kínában 2020-re több mint 20 millió egyedülálló férfi lesz, és a társadalmi változások jelei már most érezhetőek.

Megjelent a www.baratno.com oldalon

Friday, February 10, 2006

Winnie


Image hosting by Photobucket
KÉT KONTINENS – EGY HÉTVÉGE
Brooklyn, 2006. január

Már pénteken elhatároztuk barátnőmmel, hogy a szombatot mozizással töltjük. Elég régen voltunk utoljára moziban, és több olyan film is vetítésre került azóta, amelyet szívesen megnéztünk volna. Hosszadalmas tárgyalások után végre megállapodtunk, hogy az egyik brooklyni multiplexben nézünk meg két filmet. Azért csak kettőt, mert mindkettő elég hosszú, több mint kétórás. Szombaton tehát reggel elintéztük a szokásos elintéznivalókat, én elolvastam a Timesot, mert anélkül nem szombat a szombat. Szendvicset csomagoltunk, kis nassolnivalót is tettünk a hátizsákba, és koradélután meg is vettük jegyeinket az első előadásra.

Woody Allen új filmjét, a Match Pointot láttuk, s én főleg annak örültem nagyon, hogy ez végre jó film, ellentétben az utóbbi néhánnyal. Nemcsak a történet remek, hanem a kamera munkája, a színészek teljesítménye és a szöveg is.

Másodiknak Steven Spielberg Munich című filmjét láttuk, ez sem komédia. A történet 1972-ben kezdődik, amikor is Münchenben palesztin terroristák lemészárolták az izraeli olimpiai csapat tizenegy tagját. Az izraeliek a történtek után úgy döntenek, hogy egy titkos küldetésű csapat fokozatosan minden olyan palesztint megöl, akinek köze volt Münchenhez.

Mozizás után meglátogattam két cicát. Tulajdonosaik – az egyik kétgyermekes család, ahol bébiszittelni szoktam – síelni mentek, és megkértek, távollétükben etessem, itassam és szeretgessem állatkáikat. Dot (Pötty), a kisebb fehér cica, és Momo, a hosszú szőrű, gombolyagra emlékeztető macsek, egyértelműen örültek nekem, és hangos dorombolással jelezték, hogy szeretik, ha simogatják őket. Nem sokat ettek ugyan péntek reggel óta, mert Dot nem az a habzsoló típus, Momo pedig kényszerfogyókúrán van, mert az állatorvos szerint túlsúlyos. Én mindenesetre feltöltöttem Momo diétás száraz ételt tartalmazó tálacskáját is.

Vasárnap reggel egy fiatalemberrel találkoztam, akivel a helyi könyvesbolt kávézójában együtt próbálunk felkészülni egy eléggé nehéz vizsgára. A fiatalember, Phil nagyon kedves volt, és kiderült, hogy ő is ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint én: a vizsga angol nyelvi része sokkal jobban megy neki is, mint a matematikai. Mivel viszont Phil itt született és szabad idejében színdarabokat ír, a teszt nyelvi része neki lényegesen jobban fekszik, és inkább ő tanított engem, mint én segítettem neki. Két órán át gyakoroltunk együtt, és ennyi elég is volt nekem egy napra.

Ebéd után egy kutyust vittem ki sétálni. Winnie, a kis pudlikutya nagyon szeleburdi, és a kertben sorra megtámadta az összes bokrot. Viszont szófogadó is. Három egyszerű gyakorlatot végeztettem el vele néhányszor, s Winnie nagyon ügyesen megtanulta, mit kell tennie ahhoz, hogy hozzájusson a számára csemegének számító szárított csirkemájdarabkákhoz. Arról viszont, hogy ne harapjon bele a csizmámba, és hogy ne ráncigálja menés közben a farmerem alját, nem tudtam meggyőzni. Úgy látszik, mindenkinek vannak korlátai, ami a tanulás egynapi adagját illeti.

A két cica már várt a bejárati ajtóban, és láthatólag megdöbbentek, amikor kutyaszagot szimatoltak rajtam. Eledel- és vízfeltöltés után játszottunk egy kicsit, s már úton is voltam a sötét téli brooklyni estében hazafelé, ahol rögvest a számítógép elé ültem, hogy elolvassam az interneten a Családi Kör újabb számát, és megírjam ezt a rövid kis beszámolót.

Megjelent az Uj Szoban, 2006. februar 11-en.

Wednesday, February 01, 2006

Lola (vagy Nola?) a csabito


Image hosting by Photobucket
Match Point

Mérkőzéslabdának szokták fordítani Woody Allen új filmjének címét és azok, akik szeretik a teniszt, ismerik is a kifejezést. A film elején egy teniszlabdát látunk, ahogy felpattan a háló tetején, és pár pillanatig nem lehet tudni – visszaesik-e arra az oldalra, ahonnan repült, vagy a másik oldalra esik. A véletlen szerencse kérdése, hogy véget ér-e egy meccs, vagy folytatódik tovább. Woody Allen, aki írta és rendezte is a filmet, ezt a témát feszegeti.

Egy szegény ír családból származó fiatalembert (Chris) ismerünk meg a film elején, aki megunta, hogy nem tudja megverni a tenisz nagyjait. Inkább lemondott a profi játékos utazós életéről és beállt egy előkelő londoni klubba teniszt tanítani és edzősködni. Itt ismerkedik meg hősünk, Chris, Tommal, a gazdag családból származó férfival, aki, miután megtudja, hogy Chris is szereti az operát, nyomban meghívja őt családja páholyába. Az előadás alatt Tom lánytestvére, Chloe, beleszeret Chrisbe, akit nem kell nagyon rábeszélni a randizásra.

Chris első családi látogatása alkalmával megismeri Nolát, Tom barátnőjét, akihez rögtön ellenálhatatlan vonzalmat érez. Chris és Chloe összeházasodnak, Tom és Nola viszont szétválnak. Chris nyomoz Nola után, de végül véletlenül találkozik vele és kikényszeríti belőle a telefonszámát. Innetől kezdve már világos, hogy a film alapkonfliktusa abból adódik, hogy Chris nem tud Nola nélkül élni, Chloe viszont mindazt a kényelmet és luxust biztosítja, amiről nem akar lemondani.

Woody eredetileg New York-ban szerette volna leforgatni a Match Point-ot, viszont nem talált senkit, aki az utóbbi évek sorozatos bakijai után hajlandó lett volna finanszírozni a filmjét. A BBC viszont, azzal a feltétellel, hogy a film Londonban játszódik majd, és a színészek többsége angol lesz, felajánlotta a szükséges összeget. És Woody mindenkit meglepett, mert, igaz, hogy ez nem egy komédia, de remek filmet hozott össze. A siker további következménye, hogy már készül egy második londoni Woody-film, és egy harmadik előkészületei is folynak.

Mindezek ellenére, a londoni kritikusok nem állták meg és megjegyezték, hogy a film főszereplői egy virtuális Londonban élnek.

De nem ez a lényeg. A film mondanivalója többrétegű. Egyrészt itt van Chris dillemmája – maradjon gazdag és boldogtalan, vagy adja fel a kényelmet és vegye el szerelmét. Továbbá Nola dilemmája – szakítson Chrisszel, aki szemmel láthatóan csak hitegeti, és nem akarja elhagyni feleségét, vagy próbáljon tenni valamit azért, hogy Chris az övé legyen? A többi szereplő helyzete is tartogat érdekes elemeznivalót, egyikük sem egyszerű figura. Mennyit számít az ember életében a szerencse? – kérdezi a narrátor. És mennyit számít a becsületesség? – kérdezném én Chris-től, hiszen tudta nagyon jól, hogy nem szerelemből nősült, szemrebbenés nélkül megcsalta a feleségét, hónapokig hazudott neki és hitegette Nolát. Woody forgatókönyvében Chris sorsa egy apró részleten múlik. Ahogy az életben is elég gyakran -- bár szerintem az életben leginkább mindenki azt kapja vissza, amit adott...

Megjelent a www.baratno.com oldalon.