Saturday, July 28, 2007
Abigail Thomas élettörténetei
Vannak könyvek, amelyek megtalálják az embert. Abigail Thomas A Three Dog Life (’Háromkutya-élet’) csak úgy, véletlenül került a kezem közé egy könyvesbolti böngészés alkalmával, és annak ellenére, hogy sosem hallottam az írónőről vagy a könyvről, és hogy kemény kötésű első kiadás volt viszonylag magas áron, mégis hazavittem. Nem bántam meg.
Később hiába kerestem Thomas hasonlóan önéletrajzi ihletésű könyvét, a Safekeeping címűt a könyvesboltokban. A hét évvel ezelőtt kiadott könyvecskét már csak az Interneten tudtam megrendelni, és ez is jelezte számomra, hogy Thomas remek író, de nem futott be igazán az amerikai piacon – neve nem cseng ismerősen az áltagolvasó számára, bár valószínűnek tartom, hogy sok egyetemi angolórán elemzik munkáját.
A Safekeeping borítóján egy befőttesüveget látunk, amelyben összegyűrt papír van. Ez a kép remekül jellemzi a könyv tartalmát, hiszen az írónő fragmentáltan, kondenzált módon tesz elénk néhány mozzanatot életéből, mintha egy üveg befőttet bontottunk volna ki és az ízek alapján pontosan viszsza tudunk emlékezni arra az időszakra, amikor a gyümölcs még friss volt. Thomas életének fontos pillanatait „tette el”, „főzte be” számunkra oly varázslatos módon, hogy amikor kinyitjuk a könyvet és beleolvasunk, mi, idegenek is úgy érezzük, ismerősek az ízek, érzések, a színek és a mondatok.
A tények lassan derülnek ki, az apró, érdekes és egyszerűen leírt történetekből: Thomas fiatalon ment férjhez, első házasságából három gyermeke született. Amikor elvált, visszaköltözött a szüleihez. Nem volt férje, se állása, se pénze, se háza. Volt viszont sok kalandja – egyikükből lett a második férj, aki addig nem volt házas. A férj házat vett, Thomas és gyerekei beköltöztek, és hamarosan útban volt a negyedik gyerek is. Az új férj viszont nem tudott meglenni egyetlen nővel. Azt mondta, felesége nem tud háztartást vezetni, és visszaköltözött Manhattanbe, ahol már várta az éppen aktuális kalandja. Thomas ismét egyedül volt, állás, pénz, férj és ház nélkül; most már négy gyerekkel, bár időközben néhány önállósult. A depresszió láthatatlan ködként szállt rá.
Végül összeszedte magát. Manhattanben, a Columbia Egyetem környékén lakott, és harmadik férjét egy nívós irodalmi magazinban feladott hirdetésen keresztül ismerte meg. Negyvenhat évesen, három hét ismeretség után hozzáment. Minek várni, gondolta. Egy ideális férjjel az oldalán, második férjével ismét barátok lettek – hárman utaztak Thomas felnőtt gyerekeit látogatni, nagyon jól megvoltak, amíg a második férj rákos nem lett. A halála által megjelent ürességet még Thomasnak is nehéz volt leírnia.
A Three Dog Life ott kezdődik, ahol a Safekeeping abbamaradt. Thomas harmadik férjével boldog életet él, mindketten dolgoznak még, szeretnek együtt lenni, Thomas úgy érzi, végre igazi társra talált, akire támaszkodhat, aki partnere mindenben, és aki megérti és nem akarja megváltoztatni. Az idill addig tart, amíg egy nap a harmadik férj kifut az útra, hogy megmentse kutyájukat. Az autó őt üti el, megsérül az agya, és egy szanatóriumban végzi. Thomas most gyerekek nélkül marad egyedül egy házban, amelyet egyedül és magának vásárolt a külvárosban, és ahonnan hetente látogatja férjét, aki már nem hasonlít arra az emberre, aki valaha több mint tíz évig társa volt.
A próza ebben a könyvecskében sem tradicionális. Nélkülözi az időrendiséget, a történet egyes darabkáit úgy kell az olvasónak öszszeraknia. Mégis kerek egésszé válik a végére, mert Thomas őszinte és tiszta írói hangja könnyedén eljut minden figyelmes olvasóhoz, aki viszonzásul hálás lesz az autentikus érzelmi és intellektuális vallomásokért.
Egy idő után az élet történeteinél nincsenek érdekesebbek.
A Three Dog Life borítóján a hatvanas éveiben járó Thomas látható, egy heverőn, három kutyájával. De a fénykép úgy van elhelyezve, hogy az írónőt csak akkor látjuk, ha megfordítjuk a könyvet, és a hátsó borítóra pillantunk. Abigail Thomas láthatóan nem szeret a történtek középpontja lenni, még akkor sem, ha saját életéről van szó.
Megjelent ma az Uj Szo Szalon mellekleteben.
Vannak könyvek, amelyek megtalálják az embert. Abigail Thomas A Three Dog Life (’Háromkutya-élet’) csak úgy, véletlenül került a kezem közé egy könyvesbolti böngészés alkalmával, és annak ellenére, hogy sosem hallottam az írónőről vagy a könyvről, és hogy kemény kötésű első kiadás volt viszonylag magas áron, mégis hazavittem. Nem bántam meg.
Később hiába kerestem Thomas hasonlóan önéletrajzi ihletésű könyvét, a Safekeeping címűt a könyvesboltokban. A hét évvel ezelőtt kiadott könyvecskét már csak az Interneten tudtam megrendelni, és ez is jelezte számomra, hogy Thomas remek író, de nem futott be igazán az amerikai piacon – neve nem cseng ismerősen az áltagolvasó számára, bár valószínűnek tartom, hogy sok egyetemi angolórán elemzik munkáját.
A Safekeeping borítóján egy befőttesüveget látunk, amelyben összegyűrt papír van. Ez a kép remekül jellemzi a könyv tartalmát, hiszen az írónő fragmentáltan, kondenzált módon tesz elénk néhány mozzanatot életéből, mintha egy üveg befőttet bontottunk volna ki és az ízek alapján pontosan viszsza tudunk emlékezni arra az időszakra, amikor a gyümölcs még friss volt. Thomas életének fontos pillanatait „tette el”, „főzte be” számunkra oly varázslatos módon, hogy amikor kinyitjuk a könyvet és beleolvasunk, mi, idegenek is úgy érezzük, ismerősek az ízek, érzések, a színek és a mondatok.
A tények lassan derülnek ki, az apró, érdekes és egyszerűen leírt történetekből: Thomas fiatalon ment férjhez, első házasságából három gyermeke született. Amikor elvált, visszaköltözött a szüleihez. Nem volt férje, se állása, se pénze, se háza. Volt viszont sok kalandja – egyikükből lett a második férj, aki addig nem volt házas. A férj házat vett, Thomas és gyerekei beköltöztek, és hamarosan útban volt a negyedik gyerek is. Az új férj viszont nem tudott meglenni egyetlen nővel. Azt mondta, felesége nem tud háztartást vezetni, és visszaköltözött Manhattanbe, ahol már várta az éppen aktuális kalandja. Thomas ismét egyedül volt, állás, pénz, férj és ház nélkül; most már négy gyerekkel, bár időközben néhány önállósult. A depresszió láthatatlan ködként szállt rá.
Végül összeszedte magát. Manhattanben, a Columbia Egyetem környékén lakott, és harmadik férjét egy nívós irodalmi magazinban feladott hirdetésen keresztül ismerte meg. Negyvenhat évesen, három hét ismeretség után hozzáment. Minek várni, gondolta. Egy ideális férjjel az oldalán, második férjével ismét barátok lettek – hárman utaztak Thomas felnőtt gyerekeit látogatni, nagyon jól megvoltak, amíg a második férj rákos nem lett. A halála által megjelent ürességet még Thomasnak is nehéz volt leírnia.
A Three Dog Life ott kezdődik, ahol a Safekeeping abbamaradt. Thomas harmadik férjével boldog életet él, mindketten dolgoznak még, szeretnek együtt lenni, Thomas úgy érzi, végre igazi társra talált, akire támaszkodhat, aki partnere mindenben, és aki megérti és nem akarja megváltoztatni. Az idill addig tart, amíg egy nap a harmadik férj kifut az útra, hogy megmentse kutyájukat. Az autó őt üti el, megsérül az agya, és egy szanatóriumban végzi. Thomas most gyerekek nélkül marad egyedül egy házban, amelyet egyedül és magának vásárolt a külvárosban, és ahonnan hetente látogatja férjét, aki már nem hasonlít arra az emberre, aki valaha több mint tíz évig társa volt.
A próza ebben a könyvecskében sem tradicionális. Nélkülözi az időrendiséget, a történet egyes darabkáit úgy kell az olvasónak öszszeraknia. Mégis kerek egésszé válik a végére, mert Thomas őszinte és tiszta írói hangja könnyedén eljut minden figyelmes olvasóhoz, aki viszonzásul hálás lesz az autentikus érzelmi és intellektuális vallomásokért.
Egy idő után az élet történeteinél nincsenek érdekesebbek.
A Three Dog Life borítóján a hatvanas éveiben járó Thomas látható, egy heverőn, három kutyájával. De a fénykép úgy van elhelyezve, hogy az írónőt csak akkor látjuk, ha megfordítjuk a könyvet, és a hátsó borítóra pillantunk. Abigail Thomas láthatóan nem szeret a történtek középpontja lenni, még akkor sem, ha saját életéről van szó.
Megjelent ma az Uj Szo Szalon mellekleteben.
Friday, July 27, 2007
Sunday, July 15, 2007
Friday, July 06, 2007
Szép fiúk klubja (Ocean's Thirteen)
Az ötlet egyszerű: olyan filmet kell készíteni, amely tele van érdekes technikai megoldásokkal, története gyorsan pergő és izgalmas, villogtatja a legmodernebb ketyeréket, és amely ezenfelül érzelmileg és vizuálisan érdekes lehet a női közönség számára is.
Steven Sonderbergh Ocean’s-trilógiája ezen az ötleten alapszik, és ettől sikeres. A trilógia első részében megismerhettük Danny Oceant (George Clooney), aki bosszút akart állni egy Las Vegas-i milliomos vállalkozón (Andy Garcia), amiért az börtönbe csukatta és elcsalta mellőle Tesst (Julia Roberts). Danny felbérel tíz férfit, akik közül mind más-más kiváló képességgel rendelkezik. Innen az első film címe: Ocean tizenegye (Ocean’s Eleven). Az egyszerűség kedvéért tudjuk, hogy Ocean emberei a jó fiúk, akik túljárnak mindazok eszén, akik roszszat tesznek velük.
Sajnos, a trilógia harmadik részéből (Ocean’s Thirteen) kimaradt Julia Roberts mint a női nem pozitív képviselője, megjelenik viszont Ellen Barkin mint a macsó filmek elmaradhatatlan piros ruhás nője. (Az első Matrix-filmből emlékezhetünk a piros ruhás nő kreálásának szükségességére.)
Az új antihős egy hotelmágnás, Willy Bank (Al Pacino), aki egy új kaszinószállodát épít Vegasban. Bank jobb keze, Barkin karaktere, Abigail Sponder, akit csak néhány jelenetben látunk, egyértelműen undorító, főleg amikor bemutatja, hogyan kell egy női alkalmazottat kirúgni azért, mert két kilót hízott.
Pacino remekül alakítja a csaló, rosszindulatú és hazug üzletembert, aki azt a végzetes hibát követte el, hogy átverte Ocean jó barátját, Reubent (Elliot Gould). Míg Reuben kómában fekszik, a társaság újból összejön, és kitalálják, hogyan állnak bosszút Banken, és vesznek elégtételt a barátjukat ért sérelmeken.
Ebben a Sonderbergh által felépített ideális világban etikailag minden fekete-fehér, vizuálisan pedig gyönyörű és lenyűgözően piros, vagy azúrkék. Vegas sosem nézett ki jobban, a kaszinókban csinos és ápolt emberek játszanak, sehol egy csikk vagy kiégett helyek a szőnyegen, és a jó mindig győz a rossz felett. A látványélvezetek mellett jólesik a finom humor, a jó zene és az apró kikacsintások, mint amikor a film végén Clooney azt tanácsolja Pittnek, hogy állapodjon meg egy jó nő és néhány gyerek mellett.
Az izgalmas, és a második részszel ellentétben követhető történeten kívül a közönség leginkább azért megy el megnézni ezt a filmet, mert, valljuk be, George Clooneyra, Brad Pittre és Matt Damonra jó ránézni. Clooney elegánsan sportos, Pitt továbbra is selyemingeket visel, Damon amúgy kisfiús fizikumát kicsit felnőttesebbé teszik az öltönyei. A majdnem kétórás film alatt a közönség egy percig sem unatkozik. A vágások gyorsak, az átmenetekkor figyelni kell, állandóan történik valami.
Sonderbergh kamerája fantasztikus, és még ezzel a könnyed, elegáns és a realitástól oly távoli filmmel is bizonyítja, hogy mestere művészetének, hogy bármit remekül meg tud csinálni – a komor háborús filmtől kezdve (The Good German) az ilyen nyári szórakozásig. Lehetséges persze, hogy némileg csalódott, amikor a kassza és a kritikusok szerint az Ocean’s-trilógia sokkal sikeresebb, mint az általa többre tartott más filmjei.
Megjelent az Uj Szo Szalon mellekleteben.
Az ötlet egyszerű: olyan filmet kell készíteni, amely tele van érdekes technikai megoldásokkal, története gyorsan pergő és izgalmas, villogtatja a legmodernebb ketyeréket, és amely ezenfelül érzelmileg és vizuálisan érdekes lehet a női közönség számára is.
Steven Sonderbergh Ocean’s-trilógiája ezen az ötleten alapszik, és ettől sikeres. A trilógia első részében megismerhettük Danny Oceant (George Clooney), aki bosszút akart állni egy Las Vegas-i milliomos vállalkozón (Andy Garcia), amiért az börtönbe csukatta és elcsalta mellőle Tesst (Julia Roberts). Danny felbérel tíz férfit, akik közül mind más-más kiváló képességgel rendelkezik. Innen az első film címe: Ocean tizenegye (Ocean’s Eleven). Az egyszerűség kedvéért tudjuk, hogy Ocean emberei a jó fiúk, akik túljárnak mindazok eszén, akik roszszat tesznek velük.
Sajnos, a trilógia harmadik részéből (Ocean’s Thirteen) kimaradt Julia Roberts mint a női nem pozitív képviselője, megjelenik viszont Ellen Barkin mint a macsó filmek elmaradhatatlan piros ruhás nője. (Az első Matrix-filmből emlékezhetünk a piros ruhás nő kreálásának szükségességére.)
Az új antihős egy hotelmágnás, Willy Bank (Al Pacino), aki egy új kaszinószállodát épít Vegasban. Bank jobb keze, Barkin karaktere, Abigail Sponder, akit csak néhány jelenetben látunk, egyértelműen undorító, főleg amikor bemutatja, hogyan kell egy női alkalmazottat kirúgni azért, mert két kilót hízott.
Pacino remekül alakítja a csaló, rosszindulatú és hazug üzletembert, aki azt a végzetes hibát követte el, hogy átverte Ocean jó barátját, Reubent (Elliot Gould). Míg Reuben kómában fekszik, a társaság újból összejön, és kitalálják, hogyan állnak bosszút Banken, és vesznek elégtételt a barátjukat ért sérelmeken.
Ebben a Sonderbergh által felépített ideális világban etikailag minden fekete-fehér, vizuálisan pedig gyönyörű és lenyűgözően piros, vagy azúrkék. Vegas sosem nézett ki jobban, a kaszinókban csinos és ápolt emberek játszanak, sehol egy csikk vagy kiégett helyek a szőnyegen, és a jó mindig győz a rossz felett. A látványélvezetek mellett jólesik a finom humor, a jó zene és az apró kikacsintások, mint amikor a film végén Clooney azt tanácsolja Pittnek, hogy állapodjon meg egy jó nő és néhány gyerek mellett.
Az izgalmas, és a második részszel ellentétben követhető történeten kívül a közönség leginkább azért megy el megnézni ezt a filmet, mert, valljuk be, George Clooneyra, Brad Pittre és Matt Damonra jó ránézni. Clooney elegánsan sportos, Pitt továbbra is selyemingeket visel, Damon amúgy kisfiús fizikumát kicsit felnőttesebbé teszik az öltönyei. A majdnem kétórás film alatt a közönség egy percig sem unatkozik. A vágások gyorsak, az átmenetekkor figyelni kell, állandóan történik valami.
Sonderbergh kamerája fantasztikus, és még ezzel a könnyed, elegáns és a realitástól oly távoli filmmel is bizonyítja, hogy mestere művészetének, hogy bármit remekül meg tud csinálni – a komor háborús filmtől kezdve (The Good German) az ilyen nyári szórakozásig. Lehetséges persze, hogy némileg csalódott, amikor a kassza és a kritikusok szerint az Ocean’s-trilógia sokkal sikeresebb, mint az általa többre tartott más filmjei.
Megjelent az Uj Szo Szalon mellekleteben.
Subscribe to:
Posts (Atom)