Dubrovnik, 6.nap

Már reggel kilenckor fülledt meleg van. De a szél erősebben fúj, mint eddig bármikor, és a tengeren is nagyobbak a hullámok. Érdekes módon a levegő páratartalma is magas. Délelőtt lustálkodunk, írunk, olvasunk. Nem merünk kimenni a napra, mindkettőnk bőre szünetet rendelt.

Délután kimegyek a teraszra, hogy behozzam a törölközőket és a tegnap este kimosott bikinimet. Látom, a szél elfújta bikinim alsó részét az alattunk lakók teraszára. Egy kis idő után mozgást észlelek odalent, ezért lemegyek. Egy idős néni bajlódik az ajtó előtt egy nagy napernyővel. Bemutatkozom, segítek összecsukni a napernyőt és elmagyarázom, miért vagyok itt. Hamar meg is találom az elveszett tárgyat -- egy jólélek azóta már fel is csipeszelte a szárítózsinórra. Visszafelé a néni a német és az angol keverékével kérdez – hol a szállásom, egyedül vagyok-e? Egy tini lányt látok kint a teraszon és egy kisebb fiút a szobában.

Elkészülődünk, baktatunk lefelé a lépcsőkön, amikor a tulajdonosokkal is találkozunk. �k éppen a délutáni úszásukból tértek vissza. Ivo apja rögtön megkérdezi, tudtunk-e aludni tegnap éjszaka. Háromig nem nagyon – válaszolom és megkérdezem, lesz-e még ilyen ma is. Nem, nem, nyugtat meg, csak tegnap volt.

Jelen van a szomszédunk is, akiket akkor hallottunk csak, amikor mi is és ők is kint voltak a teraszon. Egy középkorú nő a két fiával. Szarajevóiak, de San Diegóban élnek. A nő jól beszél angolul, igaz, erős akcentussal, de a fiúkon nem lehet észrevenni, hogy nem született amerikaiak, a káromkodásuk is autentikus...

Elindulunk megetetni a macskákat, de először a sétálóutca egyik pizzériájában eszünk finom pizzát és juhsajtos salátát. Irtó meleg van még mindig. Egy hatalmas cica heveredik le mellettünk a hűvösön, de ő sem bírja sokáig. Elsétálunk a Babin Kuk felé vezető úton és szétosztjuk a megmaradt macskaeledelt. Elmegyünk a Levanat étteremig, ahol kávét iszunk és fagyit eszünk. Most valahogy nem ízlik a pisztáciás és a csokis fagyi. A naplemente viszont csodálatos! A tengeren rengeteg kisebb nagyobb hajó úszkál. Látunk két búvárkodó férfit is és négy kajakost. Miután visszatérünk a szálláshelyünkre, újból lezuhanyozunk és elindulunk a város felé. A Tisakban éppen leltárt tartanak, ezért a buszsofőrnél vesszük meg jegyeinket 2 kunával drágábban…

A buszban a szokásos embertömeg és semmi levegő fogad. Egy helybéli lakos horvátul kérdez tőlem valamit, amit én sajnos nem értek, mindenesetre tetszik, hogy nem néznek turistának. Jól esik az óváros egyik kútjából felfrissülni.

A Zágrábi Kvartett koncertje abban a rektori palota udvarában van, ahol néhány nappal ezelőtt a japán úriembert láttuk zongorázni -- tévedésből. Habár odakint már kibírható a hőmérséklet, mert lement a nap, és a szél még mindig fújdogál, bent az udvarban legalább 45 fok van -- beszorult a délutáni hőség. Majdnem minden szék foglalt, mire megérkeznek a zenészek.

A közönség átlagéletkora szerintem hatvan körül lehet, ennek megfelelően az első öt perc után a nagy melegre és a kellemes zenére való tekintettel a fejek többsége lekonyul, és tulajdonosaik boldogan szundikálnak. Mivel az első darab David Lynch és Wim Wenders filmzenéire emlékeztet, vicces figyelni, ahogy a hirtelen hangos részeknél a fejek megrándulnak, és tulajdonosaik körülnéznek, hol is vannak, mi is történik. A darab végén egy férfi előlép a közönség soraiból, és kezet fog a zenészekkel. Mélyen meghajol a közönségnek is. Gondolom ő a mű kortárs szerzője.

Az előadott darabokról csak annyi az információnk, amennyit az előttünk lévők műsorfüzetéből ki tudunk lesni. A füzeteket ugyanis külön meg kellett volna venni, amit a már így sem olcsó, 150 kunás jegyek tetejében nem voltunk hajlandóak. Az első darab után már csak klasszikusok következnek, köztük Sosztakovics is, és a zágrábi vonósnégyes zenészei igazán csodálatosan adják elő. A hely akusztikája is tökéletes. Azok a diákok járnak jól, akik fent ülnek a falon, kényelmetlenül ugyan -- és a zenészek feje búbját láthatják csak --, viszont biztosan nincs olyan melegük, mint nekünk idelent.

A koncert után nem sokat időztünk a turistákkal teli és forró óvárosban. Az egyik újságos kirakatában viszont látjuk, hogy tegnap itt járt Paris Hilton. És a Hilton szállodában szállt meg. Még ilyet! Visszafelé a buszon ülőhelyünk is akad és Lapadban a Kompas szálloda teraszán elcsípjük a Nina Bardic nevű énekesnő koncertjének második felét. Ez a helyi szerzők éjszakája, mert Nina bejelenti, egy jelenlévő férfi dalát fogja előadni, amelyet egy jachton írt az illető. A dal egy szomorú, gondolom szerelemről szóló, átlagon aluli szerzeménynek bizonyul, de Ninának szép a hangja, és amikor később a Let’s get together nótát énekli, mindenki beleremeg. A kísérő zenészek is jók.

Lassan sétálunk a házunk felé, ahol a négy vörös kismacskák közül az egyik egy bogárral játszadozik. Előzőleg már láttunk egyet, amint egy nagy sáskát cipelt a szájában boldogan. Van még egy kis tartalék eledelünk, gyorsan felfutok érte, és a macskakölyök el is fogadja. Nagyon gyorsan eszik, és minden kisebb zajra megriad, főleg, ha kutyák haladnak el mellettünk. Teli bendővel játszani is van kedve, és a járókelők is meg-megállnak, és nézik, milyen aranyosan kergeti a borókafa tűjét. A Katarina – ez a hajó horgonyozik minden este az ablakunk alatt – tulajdonosa is előkerül. Kiderül, hogy New Yorkban és Kanadában is dolgozott már hajókon. A Katarina a sajátja és egy évből 5-6 hónapot tölt Dubrovnikban. Elalvás előtt még nézzük a teraszról, ahogy ketten a Four Brothers-ból játszadoznak, felmásznak a fára és leugranak, egymásnak ugranak és kergetőznek.