Egy budapesti vacsora alkalmával egy középkorú amerikai hölgy a kelet-európai politikai helyzetről faggatott 1998-ban. A Fidesz akkortájt vette a szélsőjobb felé az irányt, így volt miről beszélgetni. Vajon az USA-ban először egy fehér bőrű nőt vagy egy színes bőrű férfi t látunk majd az elnöki poszton? – kérdeztem. Tíz évvel később, sokkal előbb, mint ott akkor, a vacsoraasztalnál gondoltuk volna, az amerikai választópolgárok választ adtak a kérdésre.
A kenyai apától és szőke kansasi anyától származó negyvenhét éves, a világ egyik leghíresebb jogi egyetemén végzett, a világpolitikában tapasztalatlan férfi lett több mint 65 millió szavazattal az USA 44. elnöke. Ellenfele, a fehér bőrű vietnami veterán – több évtizedes politikai karrierrel a háta mögött –, a hetvenkét éves John McCain több mint 57 millió szavazatot kapott. Az amerikai választási rendszerben azonban az egyes államok elektori szavazatai a mérvadók. Itt sokkal inkább érezhető Obama győzelmének egyértelműsége, hiszen 365 voksot gyűjtött össze, miközben McCain csupán 162-t. A győzelemhez 270 elektor szavazata szükséges.
20 hónapos kampány
A pártok előválasztásával az idei kampány kerek húsz hónapon át tartott, és rekordmennyiségű dollárt költöttek rá: Obama 650 milliót, amely több mint hárommillió, nagyrészt internetes adományozótól származott; McCain – mivel az állami fi nanszírozást választotta – 85 milliót.
Mindezek ellenére még 2008. november 4-én este is csak kevesen merték biztosra mondani, hogy 2008-ban Obama lesz az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke. A demokraták egy része a mai napig meg van győződve arról, hogy a 2000-es, valamint a 2004-es elnökválasztást a republikánusok csalással nyerték meg, így nagy részük szkeptikusan fi gyelte az eseményeket, és nem bízott a rendszerben.
Aggodalmuknak volt alapja, hiszen például a manhattani illetőségű Tim Robbins színész (Susan Sarandon férje), aki már tizenöt éve ugyanazon a helyen lakik és szavaz, november 4-én reggel kiállta a sort a szavazóhelyiség előtt, csak hogy azt hallja: neve nincs rajta a választópolgárok listáján. Öt óra elteltével, a rendőrség és egy bíró közbenjárásával Robbins és legalább harminc hasonlóan járt amerikai végül leadhatta szavazatát. (Manhattanben a voksok 85 százaléka lett Obamáé.)
Ha a fent említett eset történetesen olyan választóval fordul elő, aki nem tölthet el hat órát azzal, hogy a szavazatáért harcol (mert munkába kell mennie, nem ismeri jogait, stb.), szavazata elveszik. New York államban, amely rendszeresen nagy többséggel a demokrata elnökjelöltre szavaz, mint ahogy például Texas a republikánusra, néhány be nem számított szavazat nem sokat változtat az eredményen. Azokban az államokban viszont, ahol a végeredmény szoros, mindegyik fontos – nemcsak az elnök-, hanem a kongresszus két házába való és helyi választáson is. 2000-ben Floridában, ahol akkor George W. Bush bátyja volt a kormányzó, több rendkívül komoly rendellenességet jelentettek, és Bush a legfelsőbb bíróság határozatával lett elnök, amikor az megállíttatta a szavazatok újraszámlálását.
Hiába kapott tehát Al Gore összességében több mint félmillióval több voksot, Florida elektori szavazatainak köszönhetően, az érvényes szavazatok végleges összeszámlálása nélkül Bush lett az elnök.
El kell menni szavazni!
Már az idei választások előtt híre ment annak, hogy a többségében színes bőrűek, munkások (demokrata szavazók) lakta területeken téves információk keringenek a szavazók között. Több államban a republikánusok úgy próbálták megakadályozni az Obama-hívek részvételét, hogy új igazolványkövetelményeket állítottak fel. Az USA-ban nincs egységes személyi, így a személyazonosság igazolására leginkább a gépjármű-vezetői jogosítvány szolgál, amely azonban a szegényebb rétegben ritka, hiszen az ide tartozóknak nincs autójuk.
Ráadásul nem minden állampolgár választópolgár is automatikusan: a választások előtt regisztráltatnia kell magát a szavazókörzetében, és aki lekési a határidőt, nem szavazhat. Obama hívei hangoztatták, hogy csak úgy lehet ezt a választást egyértelműen megnyerni, ha nagyon sok ember megy el szavazni. Igaz, az 1960-as rekord nem dőlt meg, de így is a választók 61 százaléka vett részt, ráadásul Obama nagy számban mozgósította a fi atalokat, az először szavazókat.
A választás napján már a szavazóhelyiségek megnyitása előtt országszerte sorok kígyóztak. A presszók tálcákon vittek ki kávéval töltött papírpoharakat a sorban állóknak. Nagy kávéés jégkrémforgalmazó láncok ingyenkávét és -fagylaltot osztottak mindenkinek, aki azt mondta a pénztárnál, hogy szavazott. Egyik kolléganőm több mint másfél órát állt sorban reggel a szavazókör előtt, és majdnem egy órát késett munkahelyéről. Sokan biztos, ami biztos alapon szabadnapot vettek ki. Az egész napos ideges várakozás végén hatalmas örömujjongás tört ki, amikor éjfél előtt egyértelművé vált, hogy Obamaé a győzelem. New Yorktól Kaliforniáig feketék, fehérek, ázsiaiak és spanyol ajkúak ölelgették egymást, özönlöttek az utcákra, hogy együtt örömtáncot járjanak.
Másnap reggel is idegenek gratuláltak egymásnak, és a fehérek örömmel kérdezték a színes bőrűektől az utcán, metrón és éttermekben, hogy mint jelent számukra ez a történelmi pillanat. Győzelmének okai Az Obama-forradalmat vissza lehet vezetni néhány kulcsjelenségre. Sokat emlegetik a jelölt karizmatikus egyéniségét, továbbá George W. Bush katasztrofális nyolcéves kormányzásának vége felé azok az emberek is késztetést éreztek a szavazásra, akik egyébként nem sokat törődnek a politikával. A demokrata előválasztás alatt a sajtó nem győzte hangsúlyozni, hogy történelmi pillanatnak vagyunk tanúi, hiszen ha Hillary Clinton nyer, ő lesz az első női elnökjelölt, ha pedig Obama, akkor az első afroamerikai jelöltre szavazhatnak; a választók tehát tudták, hogy nagy a tét.
Az utóbbi fél évszázad legkomolyabb pénzügyi válsága egy hónappal az elnökválasztás előtt robbant ki, s még jobban rávilágított Bush kormányának melléfogásaira, McCain pedig nem határolta el magát kellőképpen a jelenlegi elnök gazdasági politikájától. A neokonzervatív, ultrajobboldali alaszkai kormányzónak, Sarah Palinnak az első női alelnökjelöltté való választása végeredményben rossz fényt vetett McCain ítélőképességére. A kampány utolsó hónapjának talán legérdekesebb fejleménye Sarah Palin kiválasztása volt. Palin eleinte briliáns húzásnak tűnt, hiszen nő, vonzó külsejű és fi atal. Később azonban kiderült, hogy műveletlen, tapasztalatlan, de annál magabiztosabb, és rendkívül ambiciózus.
Több alkalommal rajtakapták azon, hogy beszédeiben hazugságokat állít tényként Obamáról. A McCain-kampány tömeggyűlésein a tömegből jövő „Öljük meg!” (Obamát) és a hasonló kiáltásokat nem ítélte el, s nem kérte a tömeget, hogy tartózkodjon ilyenfajta megnyilvánulásoktól. Palin választásával megingott az emberek McCainbe vetett hite annak ellenére, hogy McCainről az előző évek során centrista politikája, a Bush-kormányzat bírálata folytán megbízható, igazi amerikai politikus imázsa alakult ki. Palint viszont senki sem akarhatta komolyan az elnöki székben, s tekintettel McCain korára és egészségi állapotára, helyettese könnyen az ovális irodában találhatta volna magát. (Az elnök elhalálozása esetén automatikusan az alelnök veszi át a posztját.) Az alaszkai kormányzó jelölését követően egyre több véleményformáló republikánus nyilatkozott úgy, hogy az ország érdekében inkább Obamára szavaz.
Nehéz négy év következik
Mindezek közrejátszásával egy fekete bőrű család fog január 20-án beköltözni abba a Fehér Házba, amelyet fekete rabszolgák is építettek, és ahová fekete bőrűek évszázadokig csak akkor tehették be a lábukat (a hátsó, szolgálati bejáraton át), ha a személyzet tagjaként dolgoztak ott. Barack Hussain Obama első neve arabul áldást jelent. Hasonlóan, mint amikor John Fitzgerald Kennedy lett az USA elnöke, ezt a fi atalembert is sokan áldásként kívánják az országnak, és ugyanúgy féltik attól, hogy valaki merényletet követ el ellene.
Obama nagyon nehéz négy év elé néz. Az a gazdasági válság, amely hozzásegítette az elnökséghez, januárig nem fog megszűnni. Az amerikaiak még nagyobb számban lesznek munka és egészségbiztosítás nélkül. A hitelválság következményeképpen még többen veszítik majd el a fedelet a fejük fölül. Az iraki és az afganisztáni háború s az izraeli–palesztin konfl iktus is megoldásra vár. Oroszország pedig már most újabb hidegháborúval fenyegetőzik. A progresszív választók mégis örülnek, hogy nyolc év után újra egy entellektüel házaspár lakik majd a Fehér Házban.
Olyan elnökük lesz ismét, aki miatt nem kell szégyenkezniük, akiben bízhatnak, és aki nemcsak szónokolni tud, hanem saját maga írja beszédeit. Az afroamerikai férfi ak 1869-től voltak jogosultak szavazni az Amerikai Egyesült Államokban. A nők (fehérek és színes bőrűek egyaránt) csak 1920-ban váltak teljes jogú polgárokká. Remélhetőleg most, hogy a faji korlát végre megtört, nem kell majd ötven évet várni arra, hogy – megfelelő jelölt esetén – az ország lakosai akár egy nőt bízzanak meg államuk vezetésével.
Megjelent a Vasarnap magazinban.
No comments:
Post a Comment