Aki december elején vette a fáradságot és ellátogatott a BAM Rose Cinemába, nyolc remek cseh filmet láthatott. Annak ellenére, hogy a sorozat címe azt sugallta, ezek vadonatúj cseh filmek, volt köztük egy 2005-ös, három 2007-es és egy 1967-es film is. Ezt nem panaszként jegyezzük meg, ellenkezőleg – csak helyeselhető, hogy egy közép-európai film kétszer, esetleg késéssel jut el Brooklynba, főleg ha olyan színvonalas, mint az idei kínálat filmjei voltak.
Bohdan Sláma rendező két filmmel érkezett és néző-rendező találkozót is tartott. Az elsőnek, a Venkovský učitel címűnek (The Country Teacher; ’Vidéki tanító’) a története egyszerű, bár a vége felé kicsit kusza, kiszámítható és egyben rejtélyes akciók és reakciók sorozata. Főhősünk egy gimnáziumi tanár, aki vidékre költözik, hogy ott, egy elhagyatott falusi iskolában tanítson biológiát. Miért menne egy fővárosi gimnáziumi tanár önként az isten háta mögé, ahol még saját lakása sincs? Pavel Liška alakításából viszonylag könnyen kitalálható, a szofisztikáltabb New York-i közönség számára talán inkább nyilvánvaló, mint a cseh nézők számára. Ez nem vesz el semmit a film lírikus, lassú, de érzelmekkel és remekebbnél remekebb színészi teljesítményekkel hemzsegő hangulatából. Kicsit hollywoodi happy ending a vége, de nem baj – talán az életben is van ilyen.
Sláma második bemutatott filmje a Štěstí (Something Like Happiness; Valami boldogság). Itt is, mint a Vidéki tanítóban, Pavel Liška és Zuzana Kronerová együtt szerepel, a rendező nyilvánvalóan kedveli ezt a színészpárost, és a nézőtéren helyet foglaló szlovákiai látogatók örömmel nyugtázhatták, hogy szlovák színészeket is alkalmaznak manapság a cseh filmiparban. A Valami boldogságban vajmi kevés a boldogság, mivel a történet egy tragikusan alakuló mentális beteg kétgyermekes anya sorsát mutatja be. Igaz, nem egyetlen főhősre, hanem inkább több egyenrangú szereplő történetére épül a film, amely lemezteleníti a mentális beteg embert a maga alattomos tragédiájában. A közeli jó barátoknak, akik komoly személyes áldozatot hoznak barátnőjükért, nem jár köszönet, ellenben az, aki kihasználja a kiszolgáltatott helyzetét, az lesz a nap hőse.
Vladimír Michálek O rodičích a dětech (Of Parents and Children; ’Szülőkről és gyerekekről’) című filmjét inkább javasolnám USA-beli bemutatásra, mint a Vidéki tanítót. Sokkal inkább cseh film ez, amely egy nagysikerű cseh regény alapján készült, és nem követ sablonszerűen semmiféle elképzelhető történetszálat. Apa és fia sétálnak Prágában, olyan helyeken, ahol turista nem jár, beszélgetnek, sört iszogatnak és beszélgetnek, néha esznek és beszélgetnek, cigarettát szívnak és beszélgetnek, fasírtot készítenek és beszélgetnek. Az ember lényege, az emberi élet, pontosabban, a cseh kisemberi élet lényege mutatkozik meg a mozivásznon. Néha fáj, néha megnevettet, néha felbosszant, de magával ragadó.
Hasonló érzésekkel távoztunk Jan Svěráknak, a híres Kolja rendezőjének Vratné lahve (Empties; Csereüvegek) című remek tragikomédiája vetítéséről. A rendező apja, Zdeněk Svěrák írta a forgatókönyvet és ő játssza a főszerepet – egy idős tanárt, aki, miután egyik pimasz diákja fejére csavarja az osztályban használt törlőrongyot, nyugdíjba vonul. Semmittevéssel telnek a napjai, amíg be nem áll biciklifutárnak. A jeges prágai utakon elesik és eltöri a lábát. Ezután meglát egy hirdetést a helyi csemegében, ahol üvegvisszaváltó munkást keresnek félállásban. Tkaloun úr a kis ablakocska mögött örömmel végzi munkáját, és még nagyobb örömmel fantáziál a boltban megforduló szexis nőkről. A kegyes önirónia egyik fontos jellemzője a jó cseh történeteknek. A Csereüvegekben egy élet öröme és tragédiája látható, és a néző a végén bánja, hogy vége lett ennek a remekműnek, amelyben, nem mellékesen, idősebb cseh színészek krémje látható.
Kimondottan New York-i, és nem igazán cseh tónusokban zajlik a Medvídek (Teddy Bear; ’Mézesmackó’, ’Medvebocs’, ’Plüssmaci’) című film, amelyben hét barát érzelmi és szerelmi életének egy részét figyelhetjük. A világ bármelyik nagyvárosába beültethetnénk a történetet. A film könnyen emészthető, okosan nem kioktató, és a végén a legkevésbé szimpatikus figuráról derül ki, hogy a legmegértőbb. Jiří Menzel is feltűnik egy szeretőt tartó sármos nős férfi morcos apjaként. Anna Geislerová, mint a Valami boldogságban, itt is kiemelkedő színészi teljesítményt nyújt.
A mezőny gyengébb produkciói közé soroljuk a Děti noci (Night Owles; ’Az éjszaka gyermekei’) című játék- és a Ztracená dovolená (Lost Holiday; ’Az elvesztett vakáció’) című dokumentumfilmet. Mindkét alkotásra, bár érdekesek és tartalmasak, ráfért volna egy utólagos komoly vágási folyamat, amely legalább fél órával megrövidíthette volna őket. Míg Az éjszaka gyermekei klasszikus tinédzserkori szenvedésről számol be fájó részletekben, Az elveszett vakáció egy egészen új kihívás megoldásáról szól. Egy ázsiai férfiakból álló csoport csomagját ellopják. A koffert Svédországban megtalálja egy cseh fiatalember. A benne lévő 22 tekercs negatívot elviszi Prágába, és ott filmes diákok egy csoportja elhatározza, hogy kideríti, kik a fotókon látható férfiak. Végül a kínai televízió egyik csatornájának köszönhetően tényleg rátalálnak a fényképeken látható férfiakra, és megbizonyosodhatnak arról, igazak-e azok a találgatások, amelyeket Prágában eszközöltek róluk. A filmesek Kínába is eljutnak, és a dokumentumfilm e része a legérdekesebb, hiszen olyan, mintha időutazásban volna részünk: az emberek úgy élnek, öltözködnek és beszélnek ott, mint a mi szocialista társadalmainkban harminc évvel ezelőtt.
Időutazásról szólva: egy különleges bónusszal kedveskedett a cseh filmek kedvelőinek az idei fesztivál. Milos Forman Tűz van, babám! című, 1967-es remekművének felújított kópiáját vetítették egy héten át. Az egyik előadás után maga a híres rendező válaszolt a nézők kérdéseire, amelyekből kiderült, hogy a jelenlevők többsége először látta a filmet. A teremben cseh, szlovák és magyar nyelvet az angollal keverve lehetett hallani, és minden generáció képviseltette magát nemcsak itt, hanem a kevésbé látogatott kortárs filmeken is. A Tűz van, babám! (Firemen’s Ball) mai szemmel nézve is frissnek tűnik. A kor szellemén kívül, amely groteszknek és tragikusnak tűnik, az univerzális emberi butaság jelenik meg leggyakrabban a vásznon. A jóhiszemű, buta emberek tévedései, a balekok nevetséges viselkedése, a balekok feleségeinek kommandírozása és a sok sör és cigarettafüst svejkes, de a mondanivaló univerzális. A film után többekben felmerült, mennyire időszerű lenne egy Milos Forman retrospektív sorozat, a Hair, az Amadeus, a Ragtime, a Valmont, az Ember a Holdon, a Száll a kakukk fészkére vagy a Larry Flynt, a provokátor című alkotásokkal, illetve Forman régi, csehországi filmjeivel.
A sör, a cigarettafüst, a száguldó vonatok, a passzív életszemlélet és a kegyetlen önirónia alapeleme a cseh létnek. Brooklynban több mint egy hétig bárki részesülhetett benne...
Megjelent az Uj Szo Szalon mellekleteben.
No comments:
Post a Comment