Öregedés?

Munka után elmentem az egyik kedvenc boltomba, , hogy kicseréljek egy farmernadrágot. A boltot American Eagle Outfitters-nek hívják, és egy hónappal korábban vásároltam itt, illetve akkor egy másikat cseréltem erre a farmerra, mert az előző nagy volt. Egy számmal kisebbet próbáltam, ez kicsit szoros volt, de abban bíztam, hogy majd meglazul, ahogy hordom. Nem lazult meg, sőt, szerintem nagyobb lett a hasam, és még jobban szorított. Így egy más szabású nadrágra cseréltem – kényelmes sztreccs vászonnadrágra.

Ahogy a kasszánál álltam, azon bosszankodtam, miért nem tudok itt magamnak farmert venni, amikor egyébként nagyon tetszik a kínálat. Egyik sem kényelmes – vagy nem tudok a felpróbált darabban lélegezni, vagy lóg rajtam. Kire szabják ezeket? -- mérgelődtem.

A fiatal, kasszánál ülő nők és férfiak mögött a falon két nagy képernyőn egy buta videofilm pergett, és a hozzá illő zeneszám olyan hangos volt, hogy a kasszások nem nagyon értették a kedves vásárló mondanivalóját. El is határoztam, hogy ezt szóvá teszem majd, ha rám kerül a sor, mert hát mégiscsak a vásárlókért van a bolt, és nem fordítva, nem igaz?

Álltam a sorban, nézelődtem, figyeltem a többi vásárlót, hogy mit vesznek, milyen ruhát visznek be a próbafülkébe. És ekkor, hirtelen, nagy felismerésre tettem szert! Lehet, hogy mégsem a farmer a bűnös? Körülöttem tizen- és huszonévesek sürögtek. A hangos zene őket láthatóan nem zavarta. Az ő hasuk lapos volt. Rajtuk az a nadrág, amit én most cserélni fogok, nagyon jól állna. Én vagyok az, aki egyszerűen kiöregedett az ilyen boltokból? És akkor én most hol vásároljak? Hol árulnak olyan farmerokat, amelyekben egy kis has is elfér?

Hirtelen pánikot és még nagyobb bosszúságot éreztem, hogy milyen jogon vagyok itt diszkriminálva azért, mert megöregedtem? Pedig ez a szomorú igazság. Tíz évvel ezelőtt bármit ehettem, bámilyen mennyiségben, a hasam akkor is lapos maradt. Ma már egy nagyobb vacsora után a hasam kiduzzad és napokig úgy is marad, főleg, ha rendszeresen többet vacsorázom a kelleténél.

Mert sokszor most már nem azért eszem, mert éhes vagyok, mint tíz évvel ezelőtt, hanem azért, mert valakivel együtt vacsorázom, vagy, mert a szemem kívánja. És persze ott vannak a csipszek, a kis rágcsálnivalók, a kalóriadús felesleges ételek, amelyek tévénézés közben szoktak az eszembe jutni. És a nassolás eredménye szépen átvándorol a hasamra, a combomra, a hátsó felemre...

Mire rám került a sor a boltban, már nem tettem szóvá a hangos zenét. Túlkiabáltam, és kicseréltem a szűk farmert a kényelmes vászonnadrágra. Kifelé menet még egyszer jól megnéztem magamnak a vásárlókat. Én voltam a legidősebb.

Hogy ezután hova fogok menni farmert venni, nem tudom még. Talán meg kellene kérdeznem valami velem egykorú hölgyet...



Megjelent a www.baratno.com oldalon.