Amikor a könyv főszereplője írásra adja fejét

The Golden Notebook

A kultikus könyveket talán úgy a legjobb megközelíteni, hogy az ember semmit nem tud róluk, és így külső befolyás nélkül döntheti el, mit jelent számára az adott mű.

Szerencsémre, amikor Doris Lessing The Golden Notebook (Arany jegyzetfüzet) című könyve egy ismerős ajánlása alapján a kezembe került, nem sejtettem, hogy remekművet, egyesek szerint a feminista bibliát tartom a kezemben. Úgy olvastam, mint bármely más könyvet, követve azt a szokásomat is, hogy a bevezetőt csak utólag olvasom el.

Őszintén szólva, amikor a könyv legutóbbi amerikai kiadásának több mint hatszáz oldalából túljutottam a négyszázadikon, azon a véleményen voltam, hogy a mű túlbeszélt. Lehetséges azonban, hogy negyven év távlata és a négy évtized alatt történtek miatt tűnt túl hosszúnak.

A regény főszereplője, Anna Wulf – az író, aki egy korábbi és egyetlen regényével nagy sikert ért el – négy naplót vezet. A feketében közép-afrikai emlékeit írja le, a vörösben a kommunista pártban megélteket, a sárgában rövidprózát, a kékben pedig érzéseit, emlékeit és álmait rögzíti. Az arany színű naplóban vagy jegyzetfüzetben, amelyről a regény a címét kapta, a négy napló egyesül.

Annán kívül megismerjük legjobb barátnőjét, Mollyt, annak volt férjét, Richardot, valamint Anna lányát és Molly fiát. Anna nem dolgozik, bestsellere bevételéből él lányával Molly házában. Igazán senkiben nem bízik, még Mollyban sem, csak a naplóihoz képes őszinte lenni, és mivel bennük szétválasztja azt, ami valójában történik és amit elképzel, illetve ahogyan ő éli meg a valóságot, a regény olvasásával ritka bepillantást kapunk egy intellektuálisan és érzelmileg gazdag ember lelki világába.

Doris Lessing nagy bravúrral és őszinteséggel leplezi le az ötvenes évekbeli brit nők helyzetét, pontosabban azokét, akik nem akartak csak azért férjhez menni, hogy valaki gondoskodjék róluk, valaki, aki ugyanakkor majd eldönti, milyen életet éljenek.

Anna és Molly elvált asszonyok. Molly exférje, Richard gazdag üzletemberré dolgozza fel magát; Molly egyebek között azért vált el tőle, mert szocialistából pénzéhes és kegyetlen kapitalistává vált. Richard újranősült, és új feleségét, aki több gyereket szült neki, mint Molly, rendszeresen csalja, általában az aktuális titkárnőjével.

A The Golden Notebook legérdekesebb részei azok, amelyek Anna kommunista nézeteinek változását mutatják be. Az ötvenes évek elején járunk (a regény 1962-ben jelent meg), és a nyugati baloldal sok remek elméje hinni akart abban, hogy létezhet egy jobb társadalom. Nagy elvárásokkal és bizalommal tekintettek a Szovjetunióra annak ellenére, hogy ekkor már szivárogtak rossz hírek is felőle. Anna és Molly egymástól függetlenül, de majdnem egyszerre jönnek rá arra, hogy nem maradhatnak tagjai egy olyan pártnak (a Brit Kommunista Pártnak), amelynek vezetősége nem tartja meg a legelemibb demokratikus szabályokat. Rövid újsághíreket is olvashatunk ebből a korszakból, ezek nemcsak a Szovjetunióról, 1956-ról, hanem az amerikai McCarthy-éráról is tudósítanak.

A regény másik nagyon fontos eleme Anna közép-afrikai emlékei, amelyek egy külön kisregényt alkotnak a monumentális regényen belül. Két fiatal nőt (egyikük Anna) és négy fiatal férfit ismerünk meg, akik egy brit állomáson dolgoznak Afrikában. Kezdetben a szocializmus eszméje köti őket össze, de minél többet vannak együtt, nézeteik és véleményük egyre inkább keveredik. A kolonializmus, rasszizmus, szexizmus és a fiatalság aranyos, de sokszor halálosan ártalmas naivitását Lessing kegyetlen pontossággal ragadja meg úgy, hogy az érzések és az alakok semmit sem veszítenek komplexitásukból. Bizonyára segített ebben az a tény is, hogy a szerző egy afrikai farmon nőtt fel és később egy brit kolóniában dolgozott Afrikában, csak ezután, 1949-ben költözött végleg Londonba.

Egy mai fiatal nő szemével kicsit problémás megérteni Anna viszonyát a férfiakhoz és nézeteit a párkapcsolatról. Megismerjük például igazi szerelmét, akinek Anna öt éven át volt a szeretője – pont addig, amíg a férfi új szeretőre nem vágyott, és akkor szakított Annával. Kicsit úgy tűnik, Anna ezek után minden férfit szívesen befogad, bármennyire világos is, hogy hazudnak, csalnak vagy éppen csak őrültek. Nehéz elfogadni, hogy aki ilyen okos, akinek ennyi ideje van gondolkodni, ennyire tájékozott a világról és ilyen olvasott, ne tudna józanul dönteni arról, milyen férfit engedjen be az életébe. Persze, az egyik lehetséges magyarázat az, hogy Lessing, aki ma a nyolcvanas éveinek végén jár, maga is kétszer volt férjnél, mindkét házasságából vannak gyermekei, és mindkét házasság csak rövid ideig tartott, így fiatalon maradt egyedül, és talán nem is tudta elképzelni, hogy ez másként is lehet, hogy vannak nők, akik boldog házasságban élnek.

Másrészt az is furcsa, hogy még a mai kritikusok is olyan mondatokkal illetik a regényt, hogy „Anna egy férfi szabadságával próbál élni.” Amivel persze Anna kalandos szexuális életére céloznak. Mintha a nők erotikus vágyai még mindig tabu volna. Pedig Anna csak egy normális ember szabadságával él, nem férfiéval, sem egy nőével, mindössze boldog akar lenni úgy, hogy közben nem veszíti el egyéniségét, nevét, nézeteit, céljait és álmait. A regényben Annának nem sikerül ilyen partnerre lelnie, amiként az életben Lessingnek sem.


The Brooklyn Follies

Paul Auster feleségével, az ugyancsak író Siri Hustvedttel és felnőtt lányukkal itt lakik nem messze az én brooklyni otthonomtól. Auster nem az egyetlen író, és főként nem az egyetlen ismert kulturális személyiség, aki Brooklyn Park Slope negyedében él, mégis, amikor megláttam a The Brooklyn Follies (magyarul Brooklyni balgaságok címen jelent meg) könyve borítóját, először nem hittem a szememnek – ez a 2. Utca és a 7. Sugárút sarka, ide járok könyveket vásárolni, hétvégenként pedig ebédelni barátaimmal, és itt van a posta is.

A fotón az utca autentikus, az emberek viszont úgy vannak odamanipulálva egy számítógépes grafikai program segítségével. A könyv is egy kicsit hasonló utóízt hagyott bennem. Auster mesterien rajzolta meg a negyedet, az embereket, kedvenc éttermét, a könyvesboltokat, a szülők és gyermekeik reggeli hajszáját, a sok bébiszittert napközben, a babakocsikat, amelyektől néha nem lehet a járdán közlekedni, a kávézókat és az embereket is. Ami szerintem sajnálatos módon kevésbé sikerült, az maga a történet, amely a könyv második felében elnagyolt és nem hihető.

Nathan Glass, az ötvenkilenc éves volt biztosítóügynök Westchesterből költözik Brooklynba, mert itt szeretne meghalni. Tüdőrákja van, pont végére ért egy kezelésnek, és úgy érzi, már nincs sok ideje hátra. Nathant, aki szüleivel Park Slope-ból hároméves korában költözött el, felesége elhagyta, egyedül él, és nem is vágyik társaságra. Egy felnőtt lánya van, akit megviselt szülei válása és apjával komplikált a kapcsolata – hol beszélnek egymással, hol nem.

Nathan úgy gondolja, utolsó néhány hónapját kényelmesen és ráérősen szeretné leélni. Kibérel egy tágas lakást, és elkezdi írni Az emberi balgaságok című könyvet, amely igazából érdekes történetek, anekdoták gyűjteménye. Az írásban nincs sok rendszer, Nathan papírcetlikre, füzetből kitépett lapokra ír, és az irományokat egy cipődobozba dobja. Majd ha kifogy a történetekből, rendbe rakja őket, gondolja.

Ahogy lassacskán megismeri új otthona környékét, Nathan be-benéz az egyik használt és új könyveket áruló boltba, ahol egyik nap felismeri rég nem látott unokaöccsét, Tomot. Tom, aki Nathan visszaemlékezései szerint tehetséges egyetemi hallgató volt, és akiről Nathan mindig úgy gondolta, nagyon sokra viszi, meghízott, külseje elhagyatottá vált, és akárcsak Nathan, egyedül él egy icipici bérelt szobában, nem messze a könyvesbolttól, ahol dolgozik. Kiderül, hogy Tom feladta professzori karrierjét, nem fejezte be a doktori disszertációját, és évekig taxisként töltötte napjait. Pénze és kapcsolatai sincsenek, tulajdonképpen ő sem hisz már abban, hogy valamikor boldog lehet még.

Tom és Nathan lassacskán újból közel kerülnek egymáshoz, Nathan megismeri unokaöccse főnökét, a könyvesbolt tulajdonosát, Harryt is. Az élet újra érdekessé kezd válni. Nathannak megtetszik az egyik étterem felszolgálónője, Tom pedig egy kedves ékszerészt figyel minden reggel messziről, amikor az két gyerekét kíséri az iskolabuszhoz.

Ekkor megjelenik Nathan ajtaja előtt a kilencéves Lucy, aki Tom lánytestvérének a lánya. Lucy nem beszél, de láthatóan tudja, Nathannal és Tommal kell maradnia. A két férfi lázasan elkezdi keresni Lucy anyját, Aurorát, és innen az események komplikálttá, jobb esetben komédiává, rosszabb esetben nyakatekert történetté alakulnak. Kár, hogy Auster nem igyekezett fenntartani a regény első felére jellemző humorosan realisztikus, az életet egészséges távolságból szemlélő látószöget.

A könyv végén a könyvesboltnak otthont adó helyiségeket eladják, és ennek következtében a könyvesbolt maga is megszűnik. Tekintve, hogy a regény 2005-ben jelent meg, mondhatjuk, hogy az élet imitálja az irodalmat. 2007 augusztusában a regényben főszerepet játszó könyvesboltot eladásra kínálták, és mivel hozzáértő vevő nem akadt, a tulajdonos kiárusította a könyvek nagy részét, a boltot pedig bezárta. Most itt áll üresen a helyiség, és várja új gazdáját. Ki tudja, lehet, hogy az új bolt egy újabb regény helyszíne lesz.



Megjelent az Uj Szo Szalon mellekleteben.