Sunday, May 25, 2008

A Sitka Szövetségi Körzet: amikor az olvasó hangosan felnevet

Hatvan évvel Izrael állam létrejötte után nem kevesen gondolkodnak el azon, vajon mi lett volna, ha a zsidó állam nem jön létre. Míg a történészek és politológusok erre vonatkozó eszmefuttatásait csak egy szűk körű olvasótábor tartja számon, Michael Chabon tavaly tavasszal megjelent regénye jelentős olvasóközönségre talált.

Az amerikai szerző, aki 2001-ben a The Amazing Adventures of Kavalier and Clay című opusáért megkapta a Pulitzer-díjat, egy detektívregény formájában gondolkodott el a második világháború utáni történelmi helyzeten. A The Yiddish Policemen’s Union (Jiddis rendőrök szervezete) kezdetén megtudjuk, hogy 1948-ban Izrael állam megszűnt létezni, és Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök javaslatára Alaszkában jött létre a hontalan zsidók számára létrehozott „Sitka Szövetségi Körzet”, amely ideiglenesen otthont adott minden odaköltöző zsidónak.

Hatvan évvel később, tehát 2008-ban, amikorra kétmillió zsidó él Alaszkában, a sitkai zsidók helyzete ismét függőben van, hiszen szerződésük az Egyesült Államokkal lejárt, és nem tudni, a nagy testvér mit szándékozik tenni ezzel a különleges státusú állammal. Lehet, hogy a zsidók újból hontalanok lesznek?

A kérdés főhősünket, Meyer Landsman nyomozót csak kis mértékben izgatja. Elég a baja a maga kis életével. Felesége, Bina, aki ugyancsak rendőr, tizenöt év után elhagyta, mert Landsman abortuszt javasolt, amikor magzatukról kiderült, értelmileg sérült lehet, bár egy normális gyermek születésének az esélyei is jók voltak. Szeretett nővére, Naomi, aki pilótaként dolgozott, gépével tisztázatlan körülmények között lezuhant és szörnyethalt. A hitetlen és pesszimista Meyer egyedül él egy piszkos, olcsó szállodában, ahol esténként túl sok alkoholt fogyaszt egymagában.

Egy éjszaka Landsman Hotel Zamenhofjában a 208-as szobában főbe lőnek egy magát Emanuel Laskernek kiadó fiatalembert. Meyer a holttest mellett néhány könyvet és egy sakktáblát talál, és innen indul a könyv komplikált története. Kiderül, hogy Lasker igazából a helyi, leginkább maffiafőnökre emlékeztető „fekete kalapos” rabbi híres és különleges képességekkel megáldott fia, akit Mendel Shpilmannak hívtak, és aki az esküvője napján, húsz éve tűnt el. Azóta különféle nevek alatt tengette életét, s drogfüggőként tefillinnel (az imádkozásnál használt szent Tóra darabját tartalmazó kis dobozka, melyet a karra kell kötni) szorítja le a karját, mielőtt heroint fecskendez magába.

Landsman úgy érzi, a gyilkosság megoldásával valamit saját életével kapcsolatban is megoldhat, így annak ellenére, hogy Bina és főnökei a nyomozást befejezettnek nyilvánítják, Landsman tovább szimatol. Kiderül, hogy Mendelt sokan az új Messiásnak tartották. Ahogy a könyvben a hatalmas rabbi magyarázza: A Baal Shem Tov tanítása szerint minden generációban megszületik egy potenciális Messiás; a trükk abban rejlik, hogy a zsidóknak demonstrálniuk kell, méltóak a Messiás eljövetelére, különben az nem mutatja meg magát, és minden marad a régiben.

Landsman nyomozó saját életét teszi kockára a gyilkos felkeresése érdekében, miután kiderül, nővére halálának is köze lehet az esethez.

A nyomozás közben feltűnik Bina, aki hirtelen Meyer főnöke lesz, és Berko, Landsman félig indián, félig zsidó nyomozótársa, aki Dávid-csillagos mandzsettagombokat hord. Megismerjük Landsman apját is, a néhai kitűnő sakkozót, aki ma a világtól elzárva, a vadon közepén él egyedül, valamint Berko terhes feleségét.

Egy fiktív zsidó állam szerkezete tárul fel előttünk, mert a két rendőr kénytelen a társadalom különféle rétegeivel kommunikálni, hogy minél több információt gyűjtsön. Lemerészkednek például a város alatti alagutakba, amelyeket a varsói gettóból menekültek építettek, akik egy percig sem hittek az amerikaiaknak.

A sitkai zsidók – mintegy imitálva a mai izraeli–palesztin konnfliktust – a helyi bennszülöttekkel keverednek területi vitákba. És amikor feltűnik az Egyesült Államok kormányának képviselője, Mister Cashdollar, az olvasó hangosan felnevet, és elhatározza, hogy ezt a regényt feltétlenül megveszi a történelmet, a politikát és a nívós szórakoztató irodalmat kedvelő barátainak. Talán karácsonyi ajándéknak, ha ugyan addig el nem jön a Messiás, ami, tekintve a világ mai állását, felettébb valószínűtlen.

Megjelent az Uj Szo Szalon mellekleteben.

No comments: