Georgia O'Keeffe Új Mexikóban

Új-Mexikó magaslati sivataga sok művészt varázsolt el, de közülük talán senki sem népszerűsítette e tájat jobban, mint Georgia O’Keeffe.

A magas hegyek reggeli, érintetlen látványa és a délutáni viharos felhők dramatikus jellege éles ellentétben áll egymással. Egy-egy hegy tetejéről lepillantva amerre csak a szem ellát, a préri világosbarna színét csak a kaktuszok, a zsályabokrok és az apró fák zöld pamacsai díszítik. A Rio Grande pedig hatalmas szakadékok mélyén csobog, ahová talán csak a sasok merészkednek...

Georgia O’Keeffe 1887-ben született Wisconsin államban. Szülei marhatartással foglalkoztak farmjukon, és a család tejtermelésből élt. Georgia – a második gyermek e hétgyermekes családban – nevét édesanyja apja után kapta, aki magyar emigráns volt. Anyja családjában nagy hangsúlyt fektettek a lányok iskoláztatására, így Georgia is, miután leérettségizett, 1905-ben a chicagói, majd 1907-ben a New York-i művészeti iskolában tanult. Tanulmányait azonban sikertelennek ítélte, és kétségbeesésében elvállalt egy tanítói állást Texas államban. Csak 1912-ben vett újra ecsetet a kezébe, amikor egy nyári művészeti akadémia alkalmával megismerkedett Arthur Wesley Dow stílusával. Az akkori sikerélmény hatott rá olyannyira, hogy újra festeni kezdett. Ekkor született meg az igazi, eredeti művész, akit később a világ is megismert.

Miután rövid ideig festészetet tanított Virginiában és Texasban, New Yorkba költözött, s az akkor már híres fotós és galériatulajdonos, Afred Steiglitz pártfogoltja lett. Steiglitz bátorította őt, és galériájában bemutatta korai műveit. Kapcsolatukból szerelem, majd házasság lett. Közös életük során férje több száz felvételt készített az igencsak fotogén Georgiáról, 1918 és 1937 között háromszáz fekete-fehér képet.

Steiglitz 1923 után minden évben külön kiállításokat rendezett O’Keeffe munkáiból. Ebben az időben a festőnő leginkább nagyított virágrészleteiről és a város egyedi ábrázolásáról volt ismert.

Az 1930-as és 1940-es években Georgia nem panaszkodhatott munka, illetve megbízatás hiányára. Nemcsak egyéni megrendelők kopogtattak rendszeresen ajtaján, hanem neves múzeumok is – mint a chicagói, vagy a New York-i Modern Művészetek Múzeuma –, amelyek egy-egy retrospektív kiállításon mutatták be műveit. Festményeit szép áron vették mind a gyűjtők, mind a galériák.

O’Keeffe és Steiglitz házassága 1946-ig, Steiglitz haláláig tartott, és bár közismerten mindketten bonyolódtak szerelmi kalandokba, számtalan levél maradt utánuk, amelyekből kiderül, hogy mennyire szerették és tisztelték egymást.

A festőnő először 1917-ben járt Új-Mexikó államban, de csak átutazóban. 1929-ben tért vissza, amikor a neves művészek patrónusa, Mable Dodge Luhan – aki nagy vihart kavart akkoriban, mert bennszülötthöz, a taoszi indián törzs egyik tagjához ment feleségül – meghívta őt taoszi farmjára. O’Keeffe megszerette a környéket, és mivel új tájra vágyott, új ihletre festményeihez, 1929 és 1949 között minden évben néhány hónapot ott töltött; többek között D. H. Lawrence házában is vendégeskedett.

A Ghost Ranch (szellem- vagy kísértetfarm) nevű elhagyatott, sziklák között levő házat először 1934-ben látogatta meg, majd 1940-ben meg is vásárolta. A civilizációtól távoli helyet, ahol naphosszat festhetett, nagyon megszerette az egyedüllétet kedvelő művésznő. Autót is vásárolt magának, – egy akkor divatos Ford Model A-t, amelybe befértek festészeti kellékei is –, megtanult vezetni, s egyedül járta és festette a környéket.

A kemény telekre a közeli Abiquiu faluba költözött le. Egy spanyol katonatiszt házában szállt meg, amely a hegyoldal szélén állt, s onnan pompás kilátás nyílt a Ghost Ranchot övező hegyekre. Az említett tiszt az egyháznak ajándékozta birtokát, s O’Keeffe több mint tíz évet várt arra, hogy megvásárolhassa a házat, amely ma is pontosan olyan állapotban van, ahogyan maga után hagyta. Turisták nem látogathatják, kivéve azokat, akik feliratkoznak egy hosszú várakozólistára. Nyáron ugyanis hetente négy alkalommal egy legfeljebb tizenkét fős csoport kisbusszal felmehet a házhoz, és a kalauz, valamint a sofőr kíséretében megtekintheti a kertet, az udvart, a konyhát és a műtermet. A többi helyiség zárva marad előttük (és a kis csoport tagjainak még táskát is tilos magukkal vinniük), mivel a Santa Fé-i Georgia O’Keeffe Múzeum, amely ma a birtok tulajdonosa, minél tovább szeretné megőrizni eredeti állapotában.

Georgia három év alatt átépítette a házat, majd 1948-ban végleg beköltözött. A falu vezetőségének támogatásával természetes öntözési módszert kezdett alkalmazni – a vizet a közeli folyóból hozták –, kertészt fogadott, és elhatározta, hogy saját maga által termelt élelmiszerrel fog táplálkozni. Amikor végre Abiquiu-be is bevezették a villanyt, két nagy fagyasztót vásárolt (még mindig ott állnak a kamrájában), és bennük tárolta zöldségeit, gyümölcseit és fűszereit.

Két csaucsau kutyájával és fiatal segédjével, Juan Hamiltonnal a nyarait Ghost Ranchon, teleit pedig Abiquiu-ben töltötte. Hamilton vezette be őt az agyagozás világába, amikor az 1970-es években látása romlani kezdett. Több érdekes szobor maradt hátra életének ebből az időszakából.

Georgia 1984-ben költözött Santa Fébe, hogy megfelelő orvosi ellátásban részesülhessen. Két évvel később, 98 évesen itt érte a halál. Hamvait szeretett hegyei között, a Pedernal nevű hegyoldalon – amely Ghost Ranch-i háza verandájáról is látható – szórták szét.

Megjelent a Vasarnap Magaziban.