Vásárlás, ajándék, karácsony

Egyre inkább az az érzésem, hogy nagyon nehéz feladat felkészülni a karácsonyra, főleg, ami az ajándékozás kérdéskörét illeti.

Mert az ember olyasmit szeretne ajándékozni szeretteinek, aminek őszintén örülnek, amit még hónapok múlva is kézbe vesznek, az ajándékról az eszükbe jutunk, és lehet, hogy még mosolyt is varázsolunk az arcukra.

Majdnem minden ismerősömnek, a gyerekeket is beleértve, minden olyan megvásárolható dolga megvan, amire igazán vágyik. És így az év egészében vadászó füllel figyelek, hátha elcsípek valamit, amiről kiderül, hogy az illető nagyon szeretne, de mégsem veszi meg magának. Persze, olyan családok is vannak, ahol megbeszélik, ki mit és kinek vesz majd, és ily módon mindenki azt kapja, amire szüksége van. Igen ám, de hol marad a meglepetés öröme, izgalma? Nem erről szól minden ajándékozás és leginkább a karácsony? A várakozásról, a meglepetésről és az ajándék okozta örömről?

A CNN tévétársaság adásában láttam egy felmérést, miszerint a megkérdezettek 69 százaléka gondolja úgy, hogy nem lesz megelégedve a karácsonyi ajándékával. Ők – nagyobb részben nők -- azt is bevallották, hogy szándékosan jutatják szeretteik tudtára, mit szeretnének, sokan listát is készítenek. Eközben a férfiak többsége azt vallotta, hogy macerának érzi az egész ajándékozási cirkuszt, és a vásárlást az utolsó pillanatra hagyják.

A felmérés persze Amerikában történt, de lehetséges, hogy a magyarországi vagy szlovákiai állampolgárok között is hasonló véleményeket kapnánk. Miért veszett ki az izgalom, a meglepetés és a várakozás öröme a karácsonyból? A kommercializálás lenne az oka? Első látásra úgy tűnhet, hogy a kereskedők csak meg akarják könnyíteni a helyzetünket azzal, hogy rengeteg mindent kínálnak. Másrészt viszont a reklámok és a kirakatok hamis vágyakat is keltenek bennünk. Úgy érezzük, hogy vágyunk valamire, és amikor megkapjuk, rájövünk, nem is vágytunk rá igazán, hanem csak, mert másnak is az van, mi is ráfanyalodunk.

Talán a gyerekek még igazán, felszabadultan örülnek a karácsonynak – mert nem kell iskolába menniük, együtt a család, finom sütemény kerül az asztalra, és karácsonyfa díszeleg a lakásban. Persze, a nők számára, akik évről-évre elővarázsolják mindezt a szépséget, a karácsonyi hangulatot, nem annyira örömöt, mint inkább munkát jelent mindez. Kigondolják, megveszik és becsomagolják az ajándékokat, s nem feledkeznek meg a férj családjáról sem. Megsütik a mézeskalácsot, kitakarítják a lakást, kiválasztják a karácsonyfát, és fel is díszítik, megfőzik az ünnepi vacsorát, negyed órát nyugodtan ülnek az asztalnál, elfogyasztják a részüket, hogy utána mosogassanak és eltakarítsák a csomagolópapír fecniket a fa alól.

Nem hiszem, hogy az amerikai nagyvárosi anyák, nők így töltenék az ünnepeket. Egyrészt itt sok férfi szeret főzni (és főz is), s ha vendégek jönnek, a férj uralja a konyhát, a feleség pedig a lakással és a gyerekekkel törődik. Másrészt, ha nem akar, nem kell főznie senkinek sem. Itt nincs semmi furcsa abban, ha a család étteremben fogyasztja el az ünnepi ételt, és abban sem, ha az ünnepi menü házhoz jön, készen. A mosogatógép mosogat, és a takarító-bejárónő pedig kitakarít. A feladatok sokkal jobban el vannak osztva a férj-feleség duó között, és a nők így sokkal inkább tudják élvezni az együtt töltött időt. Quality time – minőségi időt, ahogy itt mondani szokás.

Lehet, hogy az itteni nők nagyon igényesek, és nem lesznek megelégedve a fenyőfa alatt talált ajándékokkal, viszont a kereskedelmi szférára nem lehet panaszuk... A társadalomra, az államra annál inkább, hiszen csak három hónapos anyasági szabadságot biztosít a nőknek, vagy még annyit sem, és nem segíti az anyákat óvoda- vagy bölcsődehálózattal.

De hát semmi sem tökéletes, ugyebár...?



Megjelent a www.baratno.com oldalon