A japán cseresznyefák észrevétlenül ugyan, de idejében virágoztak ki a brooklyni botanikus kertben – április végén végre rövid ujjúban lehetett sétálni az utcán. A rózsaszínű virágokban pompázó fák alatt hirtelen százak sétáltak gyerekestül, kézen fogva, újsággal vagy fényképezőgéppel a kezükben, fejüket tekergették felfelé, hogy megbizonyosodjanak: idén is megjött a tavasz.
A hangyaboly lakói egyik napról a másikra rövidnadrágra és ujjatlan pólóra vetkőztek, s váratlanul úgy tűnt, hogy minden második ember biciklitulajdonos lett, annyi bringázó süvített végig az utcákon és a parkokban, ahol a téli ruhadaraboktól megszabadult New York-iak tömegesen jelentek meg, meglepő mosollyal az arcukon.
Kora reggel már nem csak itt-ott látni kutyájukat boldogan sétáltató rövidnadrágos férfiakat – tucatjával fordulnak elő, és a kocogók ennél is kevesebb ruhát öltenek magukra, s még nagyobb vizespalackokat cipelnek.
A metropolisiak április elejétől cserepes virágokat, palántákat meg magokat vásároltak, nehogy elszalasszák a pillanatot, amikor feltúrhatják kis darab földjüket, kitehetik az ablakpárkányra a beültetett cserépedényeket, ládákat, kitakaríthatják az udvart, lakást, és amikor hétvégi délutánokon végre mindenki sétálni indul, a házak eleje megtelik felesleges holmival, amelyeket a tulajdonosok néhány dollár ellenében örömmel adnak át új gazdájuknak. Az itteniek ráérősen leállnak beszélgetni egymással, a ház eleji lépcsőkről figyelik, ahogy a szomszéd csemete járni vagy éppen biciklizni tanul, avagy kutyát fürdet.
A parkokba is kivonulnak a hangyatársak. Nagy a sürgés-forgás, nagytakarítás. A hét közben nagymenő menedzserek önkétes tiniket irányítanak, akik utcánként haladva szeméttelenítik a környéket. A rang, a vagyon vagy annak hiánya nem számít, a bőr színe sem, csak a közös cél, amelynek elérése után a kamaszok naponta látják munkájuk eredményét, s amellett, hogy kétszer is meggondolják a szemetelést, jövőre újra bekapcsolódnak, évek múlva, sikeres menedzserekként pedig majd ők felügyelik a tiniket.
A botanikus kertekben kisiskolás gyerekek ültetnek magokat meg palántákat. Egész nyáron gondozni fogják növényeiket, ősszel pedig betakarítják és elfogyasztják a terményeket. Ezek a kis emberek saját tapasztalatukból fogják tudni, hogy a krumpli a földben terem, hogy a kukoricát le kell morzsolni, és hogy az uborka, az bizony kúszik. Az ennivaló megbecsülését is tanulják, hiszen nem kis erőfeszítésbe kerül – az időjárás közreműködéséről nem is beszélve –, hogy aratáskor jutalom koronázza a befektetett pénzt, időt és munkát. Az ilyen élmények által formálódnak azok a városlakók, akik saját kertre vágynak, s akik minden alkalmat megragadnak majd, hogy egy kis földben legalább bazsalikomot és borsmentát termeljenek a konyhaablak párkányán.
A lakosok naponta újabb helyeken fedeznek fel a tulipánokon kívül nárciszokat, facsemetéket és örökzöld növényeket, valamint új kerékpárállványokat a metróbejáratoknál, mert a város vezetősége így is segíteni akarja azokat, akik nem a gépkocsit tekintik az egyetlen lehetséges közlekedési ezköznek.
A világ, a nagyvárosi is, kiszínesedett, megszépült.
Megjelent a Vasarnap magazinban.
No comments:
Post a Comment