Tuesday, October 09, 2007

A Vásárló mint Király


Sok mindent megtanultam azóta, amióta New York-ban élek, de a legnagyobb változáson talán a vásárlói magatartásom ment keresztül.

Gyerekkoromban kimondottan féltem az elárusítónőktől (főleg ők dolgoztak e pályán) -- gorombán szóltak a vásárlókhoz, illetve azt éreztették velük, hogy zavarnak. Persze, voltak kivételek -- édesanyám vagy a nagyim jó ismerősei, ők kedvesen viselkedtek velem is. Még ma is emlékszem, óvodás lehettem, amikor a Jednota élelmiszerboltban az egyik elárusítónő azt mondta az anyukámnak, hogy én törtem el egy üveg tejet, pedig egy arra járó kisfiú volt. Az elárusítónő idegeskedett, amiért neki kellett feltörölni a szétfolyt tejet, és az összesöpörni a szilánkokat.

Később, a rendszerváltozás után, fiatal és flegma nők vették át a régi gárdától a stafétabotot a megannyi új butikban. Magyarországon, mert oda jártunk szívesen vásárolni, néha azért nem mentem be egy üres boltba, mert az ottani eladók meg kimondottan agresszívan nyomultak. A „Segíthetek?” kérdés után már nem lehetett szabadulni tőlük, eladni akartak minden áron.

New York-ban is vannak goromba és flegma eladók, kasszáskisasszonyok, mégis a vásárló a király! Nem is akármilyen!

Egyik ismerősöm kérdezte tavaly nyáron, amikor otthon jártam: igaz-e, hogy „Amerikában” valaki megvehet egy ruhát, ami nagyon drága, pár nap múlva visszaviheti, és visszakapja a teljes összeget. Az ismerősöm egy fiatal lánytól hallotta ezt, és nem akart hinni a történetnek.

Pedig igaz. Az üzletesek tudják, hogy ha a vásárlónak nem adják meg a lehetőséget, hogy később meggondolhassa magát, nem fogja rögtön ott a boltban, impulzusára hallgatva, megvenni a drága (vagy olcsó) ruhadarabot. Két héten, egy hónapon belül vagy bármikor visszavesszük – mondják az eladók, és az ember lánya megnyugszik, hogy na jó, egyszer felveszem, és majd meglátom, hogy tényleg tetszik-e, jól áll-e, stb. És ha nem, visszahozom, így nincs mit veszítenem azzal, ha most hazaviszem.

Az üzletpolitika persze nem mindenhol egyforma és vannak boltok, ahol például a leszállított árut nem veszik vissza. A nagyobb üzletházak, üzletláncok bármit és bármikor visszavesznek, ha a ruhadarab újra eladható állapotban van, tehát használt ruhát nem, de egy, a szekrényben hosszasan ülő darabot, amit alig hordtunk, és tiszta, azt igen. Általában a ruha árát úgy kaphatjuk vissza, ahogy eredetileg fizettük – tehát vagy a hitelkártyánkra utalják, vagy kézpénzt kapunk. Előfordulhat, főleg, ha nem tudjuk felmutatni az eredeti számlát, hogy az összeget a boltban levásárolhatjuk.

Nem hiszem, hogy sokat visszaélnének ezzel. Az emberek jó minőségű, szép ruhákban akarnak járni, és ha ilyet találnak, megtartják. De vannak helyzetek, amikor jól jöhet az ilyen lehetőség. Ha például nincs éppen néhány száz dollárunk egy szép estélyi ruhára, de kénytelenek vagyunk elmenni egy esküvőre, vagy diplomaosztásra, a szép ruhát hitelkártyával kifizetjük, majd miután egyszer felvettük, elvisszük a tisztítóba, és tisztán visszavisszük a boltba, ahol ugyan azt a hitelkártyák fogják kreditelni, így, ha időben cselekedtünk, ez csak a tisztító díjába kerül.

Hát igen, ez (is) Amerika!


Megjelent a www.baratno.com oldalon.

1 comment:

rolandinho said...

figyu, attol meg, hogy kishazankban a vasarlok nincsenek tisztaban sajat jogaikkal, az nem jelenti azt, hogy nincsenek nekik. jo hosszu a Ptk fogyasztovedelemmel foglalkozo resze meg persze allambacsi egyeb modon is megprobalja a lehetetlent: sajat torvenyeit betartatni. ld itt: http://www.nfh.hu/

persze abban nagyon igazad van, h. az eladoi szokasok nagyon masok mo-n. az eladok egy kicsit sem erzik az kozeli/tavoli kapcsolatot A es B kozott; ahol A) az aruk eladott mennyisege, a vasarlok megeledese (ne adj' isten visszateroen) ill. B) az alkalmazott elado fizetese kozott.

es tudod miert? mert a legritkabb esetben van tenyleges kapcsolat a ketto kozott. sz'al v.szinuleg rossz helyre van telepitve az 'incentive'?

hugs, r

ps: next comment asszem' on Nepszava.