Sammy es Halloween

Uj Sarga Taxi Dizajn New Yorkban!

Meg zoldek a fak, de mar nem sokaig...

Lovasrendor tegnap az irodam kornyeken.

Macsekok Blogja:

http://catsruleps.blogspot.com/

A Vásárló mint Király


Sok mindent megtanultam azóta, amióta New York-ban élek, de a legnagyobb változáson talán a vásárlói magatartásom ment keresztül.

Gyerekkoromban kimondottan féltem az elárusítónőktől (főleg ők dolgoztak e pályán) -- gorombán szóltak a vásárlókhoz, illetve azt éreztették velük, hogy zavarnak. Persze, voltak kivételek -- édesanyám vagy a nagyim jó ismerősei, ők kedvesen viselkedtek velem is. Még ma is emlékszem, óvodás lehettem, amikor a Jednota élelmiszerboltban az egyik elárusítónő azt mondta az anyukámnak, hogy én törtem el egy üveg tejet, pedig egy arra járó kisfiú volt. Az elárusítónő idegeskedett, amiért neki kellett feltörölni a szétfolyt tejet, és az összesöpörni a szilánkokat.

Később, a rendszerváltozás után, fiatal és flegma nők vették át a régi gárdától a stafétabotot a megannyi új butikban. Magyarországon, mert oda jártunk szívesen vásárolni, néha azért nem mentem be egy üres boltba, mert az ottani eladók meg kimondottan agresszívan nyomultak. A „Segíthetek?” kérdés után már nem lehetett szabadulni tőlük, eladni akartak minden áron.

New York-ban is vannak goromba és flegma eladók, kasszáskisasszonyok, mégis a vásárló a király! Nem is akármilyen!

Egyik ismerősöm kérdezte tavaly nyáron, amikor otthon jártam: igaz-e, hogy „Amerikában” valaki megvehet egy ruhát, ami nagyon drága, pár nap múlva visszaviheti, és visszakapja a teljes összeget. Az ismerősöm egy fiatal lánytól hallotta ezt, és nem akart hinni a történetnek.

Pedig igaz. Az üzletesek tudják, hogy ha a vásárlónak nem adják meg a lehetőséget, hogy később meggondolhassa magát, nem fogja rögtön ott a boltban, impulzusára hallgatva, megvenni a drága (vagy olcsó) ruhadarabot. Két héten, egy hónapon belül vagy bármikor visszavesszük – mondják az eladók, és az ember lánya megnyugszik, hogy na jó, egyszer felveszem, és majd meglátom, hogy tényleg tetszik-e, jól áll-e, stb. És ha nem, visszahozom, így nincs mit veszítenem azzal, ha most hazaviszem.

Az üzletpolitika persze nem mindenhol egyforma és vannak boltok, ahol például a leszállított árut nem veszik vissza. A nagyobb üzletházak, üzletláncok bármit és bármikor visszavesznek, ha a ruhadarab újra eladható állapotban van, tehát használt ruhát nem, de egy, a szekrényben hosszasan ülő darabot, amit alig hordtunk, és tiszta, azt igen. Általában a ruha árát úgy kaphatjuk vissza, ahogy eredetileg fizettük – tehát vagy a hitelkártyánkra utalják, vagy kézpénzt kapunk. Előfordulhat, főleg, ha nem tudjuk felmutatni az eredeti számlát, hogy az összeget a boltban levásárolhatjuk.

Nem hiszem, hogy sokat visszaélnének ezzel. Az emberek jó minőségű, szép ruhákban akarnak járni, és ha ilyet találnak, megtartják. De vannak helyzetek, amikor jól jöhet az ilyen lehetőség. Ha például nincs éppen néhány száz dollárunk egy szép estélyi ruhára, de kénytelenek vagyunk elmenni egy esküvőre, vagy diplomaosztásra, a szép ruhát hitelkártyával kifizetjük, majd miután egyszer felvettük, elvisszük a tisztítóba, és tisztán visszavisszük a boltba, ahol ugyan azt a hitelkártyák fogják kreditelni, így, ha időben cselekedtünk, ez csak a tisztító díjába kerül.

Hát igen, ez (is) Amerika!


Megjelent a www.baratno.com oldalon.

A Sirály Brooklynban


New Yorkban öröm színházba menni. A városba látogató turisták nagy többsége pont a színházi előadások miatt látogat Manhattanbe, és a Broadway megérdelmelten világhírű. A kínálat változatos ugyan - és ki ne szeretné akár kétszer is megnézni a Chicago vagy a Chorus Line című musicaleket, vagy az off-off- Broadway egyik experimentális rendezését - de mi van akkor, ha az ember valami komoly klasszikus műre vágyik, ami nem Shakespeare? Ezen az őszön a válasz: elmetrózik Brooklynba.



A Brooklyn Academy Of Music, vagyis a Brooklyni Zenei Akadémia, amely nem csak zenével, hanem tánccal, filmmel és színházzal is foglalkozik, szeptemberben vendégül látta a Royal Shakespeare Companyt, amely Ian McKellen főszereplésével Shakespeare Lear királyát, valamint Csehov Sirályát vitte színre.



A vendégszereplésről minden komolyabb New York-i média beszámolt, és a jegyek gyorsan elkeltek mindkét előadássorozatra. A színházba járó közönség, mint e sorok írója is, akit a budapesti színházak produkciói évekig kényeztettek, szívesen költi dollárjait egy klasszikus színi előadásra. És a jegyek nem voltak olcsók.



Nem messze a legendás Junior’s étteremtől, Brooklyn központjában, a látogatók már egy órával a meghirdetett kezdés előtt gyülekezni kezdtek a Harvey színház előtt. A színház maga egy élmény – az épület belsejét a felújítások csak technikai és biztonsági részről érintették. A beltér falai, oszlopai elhagyatott romokra emlékeztetnek, és a paranoiás látogatóban okkal kelthetik azt a kellemetlen érzést, hogy bármelyik pillanatban a plafon egy része a fejére szakad.



Persze, nem szakad, és az ülések újak, kényelmesek és tiszták. Az előadás kezdete előtt az emberek leginkább a műről, a Sirályról, valamint a Lear király produkcióról cseréltek eszmét, és úgy tűnt, a közönség nagy része mindkét előadásra váltott jegyet.



A mobiltelefonok tömeges rituális kikapcsolása után végre eltompultak a fények, és egy orosz tóparton találtuk magunkat, ahol az ácsok éppen egy színpadot kopácsoltak. A Sirály ugyanis egy rögtönzött színi előadásssal kezdődik, Sorin (Ian McKellen), a beteges volt állami tisztiviselő vidéki birtokán. Az előadandó mű írója, Konsztantin Trepljov, Sorin húgának, az ismert és öregedő színésznőnek, Arkadinanának a fia. A mű főszereplője, Nyina, egy helyi földbirtokos lánya, akibe Konsztantin szerelmes, és aki színésznő szeretne lenni. Konsztantin művének kezdete előtt megismerkedhetünk Másával, Sorin birtokmenedzserének lányával, aki Konsztantinba szerelmes. Mása mondja ki a darab talán legszarkasztikusabb mondatát, amikor a belé szerelmes tanár kérdésére, hogy miért jár mindig feketében, ezt válaszolja: „Gyászolom az életem”.



Arkadinának nem tetszik fia műve, amit Konsztantin nehezen visel. A helyzetet fokozza egy fiatal, de sikeres író jelenléte, aki nemcsak Aradina szeretője, de még Nyina is vele kacérkodik Konsztantin helyett.



A Sirály egy olyan remekmű, amely sok mindenről szól anélkül, hogy bármit is a szánkba rágna, vagy – talán az utolsó jeleneten kívül – bármit is erőltetne, esetleg pátoszba hajlana. Csehov könnyedén és humorosan ábrázolja az emberi érzelmek széles skáláját, az emberi sorsok furcsa alakulását. A darab hősei mind olyan szekerek után futnak, amelyek nem akarják őket felvenni, vagy ha mégis, csak egy rövid útszakaszra. Az amerikai szappanoperák rajongóit, de még inkább a jobb tévésorozatok kedvelőit is meglepi, hogy ez az 1896-ban írt darab pont azokon az alapokon áll, mint a mai szórakozói ipar jobb és rosszabb termékei.



Nyina a társaságban levő sikeres írótól azt szeretné tudni, milyen híres embernek lenni. A celebriti státusz tehát már a IX. században létezett, és az akkori színésznők nem a színház varázsára vágytak, hanem a híres ember életére, ahogy ők képzelték azt.



Érdekes továbbá, hogy Csehov egy orvost és egy sikeres írót is megjelentetett művében, minthogy élete során Anton Pavlovics mindkét szerepet betöltötte. Még Konsztantin, a szenvedő fiatal művész is, aki tollával a konvenciók ellen harcol, lehet Csehov egyik alteregója.



Visszatérve a brooklyni produkcióra, némi csalódást okozott az a tény, hogy a színpadon, Arkadián és Másán kívül, leginkább angol úri nőket és férfiakat láttunk annak ellenére, hogy ezek orosz nevekkel szólították egymást. A színészek nem igazán tudták megjeleníteni az orosz felsőbb osztály romlását, egy életforma eltűnését. Mintha nem is Oroszországban lettünk volna, hanem egy angliai vidéki tó partján....



A Royal Shakespeare Company tagjai túljátszották szerepeiket. A shakespeare-i színjáték nem illett Csehov darabjához és nagy kár, hogy az egyébként tehetséges és tapasztalt színészgárda nem ragadta meg az alkalmat, hogy a szokásostól valami eltérőt alkosson.



Csehov örökzöld szavait viszont öröm volt hallani, angolul is, több mint három órán át. A közönség ugyan ott nevetett, mint ahol a magyar közönség tette volna, és legalább az épület, a Harvey színház régi és patinás falai jelezték, hogy ez a világ már elmúlt, romokban hever.


Megjelent az Amerikai-Magyar Nepszava-Szabadsagban.