Tolerancia


Bevallom, nem szeretem a tolerancia szót. Amikor valaki azt mondja, hogy jól tolerálja a fájdalmat, akkor ez azt jelenti, hogy bizonyos mértékig tűri, hogy fájjon.

Ha viszont túlságosan fáj, akkor az ember sikít, vagy elmenekül. Én általában nehezen tolerálok bizonyos helyzeteket, és emberi viselkedést, és bizony sikítok, vagy elmenekülök.

A tűrés a kulcsszó ebben az esetben, és ezért nem szeretem, amikor politikusok, vagy más médiaszereplők toleranciáról beszélnek a homoszexuálisok, a romák, vagy bármelyik más embercsoporttal kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy el kell ezeket az embereket tűrni köreinkben annak ellenére, hogy például legszívesebben kiköltöztetnénk őket egy távoli szigetre.

Sokkal jobb lenne, ha tolerancia hangoztatása helyett például a megértést vagy megismerést gyakorolnák, mert az a tapasztalatom, hogy az intolerancia, vagyis a gyűlölködés, pont onnan ered, hogy valamit nem ismerünk és félünk tőle, félreértjük. Az idegent, embert vagy eszmét, nagyon könnyű gyűlölni, és nagyon könnyű ráakasztani megkövesedett félelmeinket.

Amikor a német nemzet szocialisták kitalálták, hogy a zsidókat ki kell irtani, kihasználták azt, hogy Németország rossz anyagi és mentális helyzetben volt. Az emberek nagy tömegekkel kis adagokban hitették el, hogy minden problémájukért a zsidók a felelősek. Az ilyen tömeghisztériával nem nagyon lehet szembeszállni, így a normális emberek és a zsidók egy kisebb része még időben elhagyta Európát, és most az USA-nak nyernek Nobel-díjakat.

A mai lengyelországi, magyarországi, és szlovákiai politikai klíma engem pont erre a tömeghisztériás állapotra emlékeztet, amikor egy nemzet és benne néhány nemzedék keres bűnbakot. Ki tehet arról, hogy rossz a gazdasági helyzet? Ki tehet arról, hogy a politikusok, kivétel nélkül, hazudnak?

Ha a nemzet nem talál ideális csoportot, aki elvállalná a bűnbak szerepét -- mert nyilvánvaló, hogy a térségben nem sok zsidó él mostanság --, akkor el kell terelni a figyelmet a tehetetlenségről, és például a melegekkel foglalkozni.

Tapasztalatom szerint azok az emberek, akik gyűlölik a homoszexuálisokat, nem ismernek egy meleget sem. Pedig biztos, hogy van környezetükben egynéhány -- mint ahogy mindnyájunk környezetében vannak. Ha őszintén elgondolkodunk azon, mi is az, amit a melegek akarnak, akkor rá kell jönnünk, hogy abban semmi kivetnivaló nincs. Nyíltan akarnak együtt élni -- és nem bujkálva, hazudozva. Azt szeretnék, ha partnerük gondozhatná őket, amikor betegek. Örökölni szeretnének egymás után, ha esetleg valamelyikük meghal. Családot szeretnének alapítani, mint hogy sokuknak már van gyereke előző házasságából. (Mivel a gyereknevelés témája talán a legkényesebb, előrebocsátanám, hogy a homoszexualitást nem lehet senkibe se bele nevelni. Gondolkodjunk csak el azon, hogy minden meleg egy heteroszexuális családban nőtt fel és mégsem lett heteroszexuális, így a folyamat fordítva sem működhet.)

Mégis kinek és milyen alapon lehetne kifogása ez ellen?

Társadalmunkban mégis a homoszexuálisokat tárgyalják napirenden. És nem az alkoholista vagy pszichopata férjeket, akik verik feleségüket és gyerekeiket. Nem a korrupt törvénykezést kritizálják, amely kiengedi a maffiózókat a börtönből. Nem a társadalmat, amely nem tesz semmit az ellen, hogy nagyon sok éhesen megy reggel iskolába, ha egyáltalán jár iskolába.

Mégis -- hogy is van ez?!

Megjelent a www.baratno.com oldalon.