REM a Madison Square Gardenban tegnap este
Friday, June 20, 2008
Wednesday, June 18, 2008
Tuesday, June 17, 2008
Friday, June 06, 2008
Michael Jackson – Thriller 25
Aki a 80-as és 90-es években nőtt fel, ismeri Michael Jackson nevét, de legfőképpen zenéjét. Igaz, hogy a vasfüggönyön innen menő nyugati zenéhez jutni nem volt könnyű, hacsak nem rögzítettük a dalokat a magyar vagy osztrák rádióállomásokból.
Tini koromban – hogy, hogy nem – a birtokomba jutott egy gyönyörű vinillemez, rajta egy gyönyörű, a mama szerint őzikeszemű Michael Jacksonnal. A zene fantasztikus volt, tele energiával, tánccal és életörömmel, ami annak idején nem volt jellemző a szoci blokkra és a helyi sztárokra (Gott, Vondráčková, Edda, Vikidál). Emlékszem, hogy az egyik rokonomat, aki a család szerint „perfektül beszélt angolul”, azzal kínoztam egy szombati délutánon, hogy újra és újra leforgattam neki a Beat It című dalt, és kértem, hogy mondja meg, Jackson miről énekel. Nem tudta, nem értette. Most, hogy már én beszélem jól az amerikai angolt, nem csodálom, mert nem könnyű megérteni Jackson hadarását.
Bármennyire nehéz elhinni, hogy egy negyedszázad telt el közben, az év elején megjelent a Thriller 25 éves különkiadása az eredeti anyaggal, egy előtte nem megjelent dallal, és öt remixszel. Maga az album így, az én esetemben, több mint 20 év után is ugyanolyan jól szól, mint tinifüleimnek annak idején.
Húsz év alatt a zenehordozók elképesztő gyorsasággal változtak meg, hiszen a vinillemez után a kazettákon és a cédéken keresztül én most egy a magnókazettánál kisebb szerkezeten – amely a telefonom, az e-mail postaládám, internetkeresőm és alacsony felbontású fényképezőgépem – hallgatom Jackson leghíresebb albumát, nyolc gigabájtnyi más zenével egyetemben. A technika fejlődésének köszönhetően viszont sokkal inkább élvezhetőbb ez a „régi” popzene, mint a korong volt. Nemcsak a hangzás nagyszerű, hanem azok az apró részletek is, amelyeket csak sztereó hangzásban, fülhallgatón keresztül lehet hallani. Ki tudta, hogy a Wanna Be Startin’ Somethin’ elején Jackson a basszusgitárral dúdolja a ritmust?
Megérdemelten ez minden idők legnagyobb számban eladott albuma.
A remixekkel viszont bajban vagyok. Olyanoknak találom őket, mintha egy kétezer dolláros bordóit (Jackson eredeti dalai) fröccs készítésére használnánk. A remixeket azért szereti az ember, mert a jó feldolgozás elemeire szedi az eredeti, az ember által imádott nótát, majd úgy rakja össze, hogy közben játszadozva hol hozzáad, hol elvesz valamit, hogy tizenkét perccel később még jobban imádhassa az ember az adott zeneszámot. Előfordul, hogy egy remix új alapokra teszi a dal vokáljait vagy a refrént, esetleg csak egy-két sort használ az eredeti műből, és még így is remek lehet a végeredmény: lásd a Buddha Bar-lemezek world music mixeit, Madonna Ray of Light lemezének remek remix EP-it, vagy az Everything But The Girl csapat egyes remekeit.
A Thriller több dala egyenesen adja magát a world musichoz, ezt sajnos nem használta ki egyik remixelő sem.
A The Girl is Mine dalból will.i.am kivette Paul McCartneyt, hozzáadta saját rapelő anyagát, siralmas végeredménnyel. Amikor azt „énekli” hogy „she like the way I rock”, az egy amerikai fülnek úgy hangzik, mintha azt mondaná (hibás nyelvtannal), hogy „she like the way Iraq”, tehát mintha Irakot szeretné a lány… A P.Y.T. (Pretty Young Thing) alá ugyancsak will.i.am rakott néhány unalmas szintetizátorelemet, majd írt két rapsort, és a végén egy kis közönségénekeltetést szimulál. Akon a Wanna Be Startin’ Somethin’-gel próbálkozott – sajnos sem a hangja, sem az, hogy egy versszakot hozzáírt a nótához, nem változtat azon, hogy a végeredmény kevésbé élvezhető, mint az eredeti. Persze, egy ilyen fenomenális számot nehéz elrontani. A mostani Jackson hangja hallható ebben a remixben, de talán jobb lett volna nem megszólaltatni a popkirályt. A Beat It remixe egyszerűen hallgathatatlan – Fergie erőtlen énekhangja egyáltalán nem illik ehhez az erőteljes dalhoz, egyébként pedig az „átdolgozás” majdnem azonos az eredetivel. Kanye West sem járt jobban Billie Jeannel – a rapelők által kedvelt „oh, yeah” és hasonló „adalékok” zavaróak, butítják ezt az érzelmes számot. West erős basszusvonalat rakott a dal alá, amitől Jackson énekhangja gyengül, és ettől az egész remix összeomlik.
Az eddig meg nem jelent dal ezen a különkiadáson a For All Time, egy egyszerű, kellemes ballada. Emiatt viszont nem érdemes megvenni a különkiadást. A DVD-n található videók miatt viszont igen. Nehéz elhinni, hogy ezek voltak az első „videók”, amikor még ez a szó nem is létezett. Az MTV állomáson a Thriller volt az első színes bőrű énekest bemutató zenét kísérő videofilm. Jackson itt még színes bőrű szupersztár, kimagasló tehetséggel, fantasztikus tánc-, zenei és video?ötletekkel. Mára sajnos nemcsak a bőrszíne fakult ki, hanem magánéletével együtt zenei karrierje is. Az eredeti Thriller számait hallgatva: nagy kár.
Megjelent az Uj Szo Szalon mellekleteben.
Tini koromban – hogy, hogy nem – a birtokomba jutott egy gyönyörű vinillemez, rajta egy gyönyörű, a mama szerint őzikeszemű Michael Jacksonnal. A zene fantasztikus volt, tele energiával, tánccal és életörömmel, ami annak idején nem volt jellemző a szoci blokkra és a helyi sztárokra (Gott, Vondráčková, Edda, Vikidál). Emlékszem, hogy az egyik rokonomat, aki a család szerint „perfektül beszélt angolul”, azzal kínoztam egy szombati délutánon, hogy újra és újra leforgattam neki a Beat It című dalt, és kértem, hogy mondja meg, Jackson miről énekel. Nem tudta, nem értette. Most, hogy már én beszélem jól az amerikai angolt, nem csodálom, mert nem könnyű megérteni Jackson hadarását.
Bármennyire nehéz elhinni, hogy egy negyedszázad telt el közben, az év elején megjelent a Thriller 25 éves különkiadása az eredeti anyaggal, egy előtte nem megjelent dallal, és öt remixszel. Maga az album így, az én esetemben, több mint 20 év után is ugyanolyan jól szól, mint tinifüleimnek annak idején.
Húsz év alatt a zenehordozók elképesztő gyorsasággal változtak meg, hiszen a vinillemez után a kazettákon és a cédéken keresztül én most egy a magnókazettánál kisebb szerkezeten – amely a telefonom, az e-mail postaládám, internetkeresőm és alacsony felbontású fényképezőgépem – hallgatom Jackson leghíresebb albumát, nyolc gigabájtnyi más zenével egyetemben. A technika fejlődésének köszönhetően viszont sokkal inkább élvezhetőbb ez a „régi” popzene, mint a korong volt. Nemcsak a hangzás nagyszerű, hanem azok az apró részletek is, amelyeket csak sztereó hangzásban, fülhallgatón keresztül lehet hallani. Ki tudta, hogy a Wanna Be Startin’ Somethin’ elején Jackson a basszusgitárral dúdolja a ritmust?
Megérdemelten ez minden idők legnagyobb számban eladott albuma.
A remixekkel viszont bajban vagyok. Olyanoknak találom őket, mintha egy kétezer dolláros bordóit (Jackson eredeti dalai) fröccs készítésére használnánk. A remixeket azért szereti az ember, mert a jó feldolgozás elemeire szedi az eredeti, az ember által imádott nótát, majd úgy rakja össze, hogy közben játszadozva hol hozzáad, hol elvesz valamit, hogy tizenkét perccel később még jobban imádhassa az ember az adott zeneszámot. Előfordul, hogy egy remix új alapokra teszi a dal vokáljait vagy a refrént, esetleg csak egy-két sort használ az eredeti műből, és még így is remek lehet a végeredmény: lásd a Buddha Bar-lemezek world music mixeit, Madonna Ray of Light lemezének remek remix EP-it, vagy az Everything But The Girl csapat egyes remekeit.
A Thriller több dala egyenesen adja magát a world musichoz, ezt sajnos nem használta ki egyik remixelő sem.
A The Girl is Mine dalból will.i.am kivette Paul McCartneyt, hozzáadta saját rapelő anyagát, siralmas végeredménnyel. Amikor azt „énekli” hogy „she like the way I rock”, az egy amerikai fülnek úgy hangzik, mintha azt mondaná (hibás nyelvtannal), hogy „she like the way Iraq”, tehát mintha Irakot szeretné a lány… A P.Y.T. (Pretty Young Thing) alá ugyancsak will.i.am rakott néhány unalmas szintetizátorelemet, majd írt két rapsort, és a végén egy kis közönségénekeltetést szimulál. Akon a Wanna Be Startin’ Somethin’-gel próbálkozott – sajnos sem a hangja, sem az, hogy egy versszakot hozzáírt a nótához, nem változtat azon, hogy a végeredmény kevésbé élvezhető, mint az eredeti. Persze, egy ilyen fenomenális számot nehéz elrontani. A mostani Jackson hangja hallható ebben a remixben, de talán jobb lett volna nem megszólaltatni a popkirályt. A Beat It remixe egyszerűen hallgathatatlan – Fergie erőtlen énekhangja egyáltalán nem illik ehhez az erőteljes dalhoz, egyébként pedig az „átdolgozás” majdnem azonos az eredetivel. Kanye West sem járt jobban Billie Jeannel – a rapelők által kedvelt „oh, yeah” és hasonló „adalékok” zavaróak, butítják ezt az érzelmes számot. West erős basszusvonalat rakott a dal alá, amitől Jackson énekhangja gyengül, és ettől az egész remix összeomlik.
Az eddig meg nem jelent dal ezen a különkiadáson a For All Time, egy egyszerű, kellemes ballada. Emiatt viszont nem érdemes megvenni a különkiadást. A DVD-n található videók miatt viszont igen. Nehéz elhinni, hogy ezek voltak az első „videók”, amikor még ez a szó nem is létezett. Az MTV állomáson a Thriller volt az első színes bőrű énekest bemutató zenét kísérő videofilm. Jackson itt még színes bőrű szupersztár, kimagasló tehetséggel, fantasztikus tánc-, zenei és video?ötletekkel. Mára sajnos nemcsak a bőrszíne fakult ki, hanem magánéletével együtt zenei karrierje is. Az eredeti Thriller számait hallgatva: nagy kár.
Megjelent az Uj Szo Szalon mellekleteben.
Subscribe to:
Posts (Atom)