Tuesday, April 22, 2008
Las Vegas
A filmekből ismerjük: a Keresztapában élethűen ábrázolták a város mai formájának kialakítását, miképp játszottak benne közre a New York-i maffiózók.
Nagy pénzmosás még húsz-huszonöt évvel ezelőtt is előfordult – meséli egyik ismerősöm, aki több mint huszonöt esztendeje érkezett először a városba, és az év nagy részét azóta is itt tölti. Akkoriban még gyakran megesett, hogy valaki besétált egy kaszinóba, és tíz perc múlva nagy összegre kiírt csekkel távozott – tudom meg tőle.
Az ötvenes években, amikor már virágzott a szerencsejátékok füstös világa, zsidókat és feketéket nem engedtek be a legelegánsabb szállodákba. „Sajnos, nincs üres szobánk” – utasították el a tehetős zsidó vendégeket, akiknek egyébként szabályos helyfoglalásuk volt. A színes bőrű, nagy bevételt hozó előadóművészeknek is csupán a hátsó, személyzeti ajtón volt szabad bemenniük. A hatvanas évek végére egyes jómódú, zsidó származású üzletemberek saját szállodákat építettek, s nagyon vigyáztak, hogy senkit se diszkrimináljanak hovatartozása vagy bőrszíne miatt.
A maffia ma is jelen van Las Vegasban, de kevésbé látványosan, mint ötven évvel ezelőtt. Amikor az alvilág beszállt a szerencsejáték-iparba, a város és környéke még meglehetősen eldugott helynek számított. Aztán ahogy épültek a játéktermek, s terjedt a jó üzleti lehetőségeknek és annak a híre, hogy a rendőrség szívesen szemet huny bizonyos dolgok felett, egyre több vállalkozó akart nagy profi tra szert tenni. A multicégek azonban nem engedhették meg maguknak a pénzmosást vagy könyvelésük meghamisítását, így ezek a törvényesen működő vállalatok lassan kiszorították a maffia acsaládokat: a jog helyett az üzleti világ vastörvénye tisztította meg Vegast.
Ahol a pénz az úr
A mai városnak több arca van: a gazdagok egyik kedvelt bevásárló- és szórakoztató-központja – ide járnak kikapcsolódni, kipróbálni a szerencséjüket és golfozni; az üzletemberek gyakran tartanak itt konferenciákat, kiállításokat, a kevésbé tehetős nyugdíjasok pedig a város régebbi, olcsóbb részét kedvelik (nem ritka, hogy egy buszra való idős ember vonul tolókocsin, oxigénpalackok társaságában a kaszinóba). Családok is örömmel jönnek ide. A gyerekeket rengeteg látni- és élveznivaló várja – például állatok, bűvészmutatványok. Néhány évvel ezelőtt a helyi idegenforgalmi szervezet nem véletlenül reklámozta a családok vakációközpontjaként Vegast, hogy újabb látogatókat csalogasson ide. Mára azonban kiderült, hogy nem ez az igazi üzlet, s inkább visszatért a régi, jól bevált „Sin City” (a bűn városa) és a „What Happens in Vegas, Stays in Vegas” (ami Vegasban történik, Vegasban marad) szlogenekhez. A legnagyobb csali még mindig a szerencsejáték, amely bár Államok-szerte nagyrészt tiltott, itt a helyi gazdaság alapját képezi. (Régebben a kaszinók annyi bevételt hoztak, hogy a hotelszobákat és az ételt-italt ingyen adták a vendégeknek.)
Egyetlen szálloda halljából sem hiányozhatnak a játéktermek, s bárhova megy is az ember, keresztül kell haladnia rajtuk. A játékautomata-sorokat rulettek és black jack asztalok váltják, majd újabb nyerőgépek következnek. Az örömlányok, a toplessbárok is rengeteg bevételt jelentenek. A városban ugyan illegális, de megtűrt a prostitúció.
Tovább (sz)épül
Las Vegas állandóan tovább szépül. A legújabb szállodák a központban, az úgynevezett Stripen épülnek. A hét kilométer hosszú szakaszt, amelyen csodálatos építészeti bravúrokat fedezhetünk fel, akár gyalog is bejárhatjuk, de több jutányos árú buszjárat is közlekedik rajta. A Stratosphere nevű szálló háromszázötven méteres tornyából pompás kilátás nyílik a környékre. A régebbi látványosságok, mint a Luxor és a Four Seasons a másik oldalon zárják a Stripet.
A Velencét idéző Venetian és a január végén Diana Ross által megnyitott Palazzo Las Vegas talán legpazarabb szállodája. A Venetianban minden kis részletre odafi gyeltek: a bejárat pompás szőnyegei, szobrai, a mennyezet freskói mind a régi Európa luxusát idézik. A Metro- Goldwyn-Mayer (MGM) Grand előtt ott trónol az arany oroszlán. A szálloda vastag üvegfallal elkerített részében igazi oroszlánokban gyönyörködhetnek az éppen nem szerencsejátékkal foglalkozó vendégek.
A Mirage Hotel trópusi kertjében fantasztikus orchideákat csodálhatnak meg a látogatók, Siegfried és Roy Titkos Kertjében pedig fehér oroszlánok, tigrisek, párducok, alpakák, hattyúk és delfi nek társaságában múlathatják az időt. Steve Wynn szállodája, a szerényen csak The Wynnnek nevezett hotel pazar berendezése is fi gyelmet érdemel. Egyébként minden helyi vendégfogadónak van színházterme, s az itteni előadások, koncertek, show-k is a turizmust szolgálják. Egyegy produkciót általában heti öt nap, esténként kétszer adnak elő.
Cadillackel az oltár elé
Ha Vegas, akkor esküvők. Egy kedves Joni nevű hölgy jóvoltából, aki rozoga Fordjával fuvarozott bennünket, öt házasságkötő intézményt is megnézhettünk. (Gondolom, Karel Gott úr nem ezek egyikében mondott igent feleségének, hanem valamelyik drága szálló ilyen célra kibérelhető helyiségében.)
Igazából csak két „wedding chapel” érdemel említést. Az egyikben a legfurcsább kéréseket is teljesítik: a vállalkozó szelleműek akár Batmanként is pózolhatnak, és egy Elvisnek öltözött férfi rózsaszínű Cadillacen szállítja be a házasodni vágyókat az „oltár” elé, majd énekel, s ő adja össze is a párt. A másik még készülőben van egy épületkomplexumban, s abban lesz különleges, hogy akár autóval is fel lehet majd hajtani egy kis ablakhoz, ahol anélkül esketik össze a menyasszonyt és a vőlegényt, hogy kiszállnának a kocsiból. Az okmány átvétele után pedig továbbgurulhatnak a nagy vegasi éjszakába…
Akinek minden csillogása ellenére elege van a városból és a bolondos, házasodni vágyó párokból, félórás autózással eljuthat a Red Rock-hegységhez. Valamikor ilyen volt Las Vegas (a spanyol név jelentése: mezők). Sivatag, kövezet, kaktuszok – meglepően sok a növény a felgyülemlő víznek köszönhetően. Innen hiányoznak a pálmafák, villogó neonfények, limuzinok és játéktermek. Csak a szél süvít a völgy felett változatlanul évszázadok óta.
Nagy pénzmosás még húsz-huszonöt évvel ezelőtt is előfordult – meséli egyik ismerősöm, aki több mint huszonöt esztendeje érkezett először a városba, és az év nagy részét azóta is itt tölti. Akkoriban még gyakran megesett, hogy valaki besétált egy kaszinóba, és tíz perc múlva nagy összegre kiírt csekkel távozott – tudom meg tőle.
Az ötvenes években, amikor már virágzott a szerencsejátékok füstös világa, zsidókat és feketéket nem engedtek be a legelegánsabb szállodákba. „Sajnos, nincs üres szobánk” – utasították el a tehetős zsidó vendégeket, akiknek egyébként szabályos helyfoglalásuk volt. A színes bőrű, nagy bevételt hozó előadóművészeknek is csupán a hátsó, személyzeti ajtón volt szabad bemenniük. A hatvanas évek végére egyes jómódú, zsidó származású üzletemberek saját szállodákat építettek, s nagyon vigyáztak, hogy senkit se diszkrimináljanak hovatartozása vagy bőrszíne miatt.
A maffia ma is jelen van Las Vegasban, de kevésbé látványosan, mint ötven évvel ezelőtt. Amikor az alvilág beszállt a szerencsejáték-iparba, a város és környéke még meglehetősen eldugott helynek számított. Aztán ahogy épültek a játéktermek, s terjedt a jó üzleti lehetőségeknek és annak a híre, hogy a rendőrség szívesen szemet huny bizonyos dolgok felett, egyre több vállalkozó akart nagy profi tra szert tenni. A multicégek azonban nem engedhették meg maguknak a pénzmosást vagy könyvelésük meghamisítását, így ezek a törvényesen működő vállalatok lassan kiszorították a maffia acsaládokat: a jog helyett az üzleti világ vastörvénye tisztította meg Vegast.
Ahol a pénz az úr
A mai városnak több arca van: a gazdagok egyik kedvelt bevásárló- és szórakoztató-központja – ide járnak kikapcsolódni, kipróbálni a szerencséjüket és golfozni; az üzletemberek gyakran tartanak itt konferenciákat, kiállításokat, a kevésbé tehetős nyugdíjasok pedig a város régebbi, olcsóbb részét kedvelik (nem ritka, hogy egy buszra való idős ember vonul tolókocsin, oxigénpalackok társaságában a kaszinóba). Családok is örömmel jönnek ide. A gyerekeket rengeteg látni- és élveznivaló várja – például állatok, bűvészmutatványok. Néhány évvel ezelőtt a helyi idegenforgalmi szervezet nem véletlenül reklámozta a családok vakációközpontjaként Vegast, hogy újabb látogatókat csalogasson ide. Mára azonban kiderült, hogy nem ez az igazi üzlet, s inkább visszatért a régi, jól bevált „Sin City” (a bűn városa) és a „What Happens in Vegas, Stays in Vegas” (ami Vegasban történik, Vegasban marad) szlogenekhez. A legnagyobb csali még mindig a szerencsejáték, amely bár Államok-szerte nagyrészt tiltott, itt a helyi gazdaság alapját képezi. (Régebben a kaszinók annyi bevételt hoztak, hogy a hotelszobákat és az ételt-italt ingyen adták a vendégeknek.)
Egyetlen szálloda halljából sem hiányozhatnak a játéktermek, s bárhova megy is az ember, keresztül kell haladnia rajtuk. A játékautomata-sorokat rulettek és black jack asztalok váltják, majd újabb nyerőgépek következnek. Az örömlányok, a toplessbárok is rengeteg bevételt jelentenek. A városban ugyan illegális, de megtűrt a prostitúció.
Tovább (sz)épül
Las Vegas állandóan tovább szépül. A legújabb szállodák a központban, az úgynevezett Stripen épülnek. A hét kilométer hosszú szakaszt, amelyen csodálatos építészeti bravúrokat fedezhetünk fel, akár gyalog is bejárhatjuk, de több jutányos árú buszjárat is közlekedik rajta. A Stratosphere nevű szálló háromszázötven méteres tornyából pompás kilátás nyílik a környékre. A régebbi látványosságok, mint a Luxor és a Four Seasons a másik oldalon zárják a Stripet.
A Velencét idéző Venetian és a január végén Diana Ross által megnyitott Palazzo Las Vegas talán legpazarabb szállodája. A Venetianban minden kis részletre odafi gyeltek: a bejárat pompás szőnyegei, szobrai, a mennyezet freskói mind a régi Európa luxusát idézik. A Metro- Goldwyn-Mayer (MGM) Grand előtt ott trónol az arany oroszlán. A szálloda vastag üvegfallal elkerített részében igazi oroszlánokban gyönyörködhetnek az éppen nem szerencsejátékkal foglalkozó vendégek.
A Mirage Hotel trópusi kertjében fantasztikus orchideákat csodálhatnak meg a látogatók, Siegfried és Roy Titkos Kertjében pedig fehér oroszlánok, tigrisek, párducok, alpakák, hattyúk és delfi nek társaságában múlathatják az időt. Steve Wynn szállodája, a szerényen csak The Wynnnek nevezett hotel pazar berendezése is fi gyelmet érdemel. Egyébként minden helyi vendégfogadónak van színházterme, s az itteni előadások, koncertek, show-k is a turizmust szolgálják. Egyegy produkciót általában heti öt nap, esténként kétszer adnak elő.
Cadillackel az oltár elé
Ha Vegas, akkor esküvők. Egy kedves Joni nevű hölgy jóvoltából, aki rozoga Fordjával fuvarozott bennünket, öt házasságkötő intézményt is megnézhettünk. (Gondolom, Karel Gott úr nem ezek egyikében mondott igent feleségének, hanem valamelyik drága szálló ilyen célra kibérelhető helyiségében.)
Igazából csak két „wedding chapel” érdemel említést. Az egyikben a legfurcsább kéréseket is teljesítik: a vállalkozó szelleműek akár Batmanként is pózolhatnak, és egy Elvisnek öltözött férfi rózsaszínű Cadillacen szállítja be a házasodni vágyókat az „oltár” elé, majd énekel, s ő adja össze is a párt. A másik még készülőben van egy épületkomplexumban, s abban lesz különleges, hogy akár autóval is fel lehet majd hajtani egy kis ablakhoz, ahol anélkül esketik össze a menyasszonyt és a vőlegényt, hogy kiszállnának a kocsiból. Az okmány átvétele után pedig továbbgurulhatnak a nagy vegasi éjszakába…
Akinek minden csillogása ellenére elege van a városból és a bolondos, házasodni vágyó párokból, félórás autózással eljuthat a Red Rock-hegységhez. Valamikor ilyen volt Las Vegas (a spanyol név jelentése: mezők). Sivatag, kövezet, kaktuszok – meglepően sok a növény a felgyülemlő víznek köszönhetően. Innen hiányoznak a pálmafák, villogó neonfények, limuzinok és játéktermek. Csak a szél süvít a völgy felett változatlanul évszázadok óta.
Friday, April 18, 2008
Subscribe to:
Posts (Atom)