Fesztivalfaradsag

Utcai zeneszek 3.

Utcai zeneszek 2.

Utcai zeneszek 1

The New Orleans Night Crawlers

New Orleans Jazz & Heritage Festival 2007

New Orleansban a dolgok még mindig elég gyatrán állnak. A városnak azok a részei, amelyeket majdnem két éve elöntött a víz, még mindig üresen állnak, a lakosság fele nem tért vissza otthonába, és akik visszatértek, azok is nagy számban élnek lakókocsikban, tönkrement házuk mellett.

A kulturális gazdaság avagy ipar viszont, ahogy errefelé a zene és az étel által befolyó pénzt nevezik, gyorsan fejlődik. Tavaly szegényes kivitelben, de megrendezték a Katrina utáni első dzsesszfesztivált. Az idei, a sorrendben harmincnyolcadik ellenben már majdnem elérte a legsikeresebb év jelzőit: az első napra, április 27-re kilencvenezren váltottak jegyet, és a fesztivál egészére összesen több mint háromszázezer emberrel számoltak a szervezők.
Katrinát és Ritát, a két hurrikánt, amelyek nagy károkat okoztak Louisiana államban – ennek legnagyobb városa New Orleans –, sokszor említették a színpadon két zeneszám között a zenészek. A New Orleans-i illetőségű muzsikusok viszont siettek azt is hozzátenni, hogy ami városukkal történt, az nem természeti katasztrófa volt, hanem emberi hanyagság által okozott borzalom. „A hurrikánt átvészeltük – mondta az egyik trombitás –, de a gátak áttörését nem. És a gátaknak nem lett volna szabad ledőlniük!”

A zene nagyon hatásos gyógyírnak bizonyult ebben a felépülőben levő városban. A gospelkórusok a túlélésből merített erőről énekeltek, és nagyon sok zenész hozta fel a színpadra a muzsikusok következő generációját, mert New Orleansban a zene jövője nagyon fontos mindenki számára. A helyi trombitás, Irvin Mayfield egy gyönyörű zeneszámmal emlékezett meg édesapjáról, aki a nagy víz áldozata lett. Elhangzott, hogy egy másik New Orleans-i zenészt a háza tetejéről mentettek meg. Egy gospelkórust vezető pap egyetlen székkel tért vissza templomába, ahol nem talált semmit, csak a pusztulás nyomait. Mégis mind ünnepeltek ezen a hétvégén. Ha a zenénk él, mi is élünk, és majdcsak boldogulunk, mondogatták.
A nagy nevek közül osztatlan sikert aratott Norah Jones, Jerry Lee Lewis, Bonnie Raitt, Van Morrison, Lucinda Williams, Arturo Sandoval és Rod Steward.

Akik inkább a helyi dzsesszhírességekre voltak kíváncsiak, nem csalódtak Kermit Ruffins, Terrence Blanchard vagy Irma Thomas előadásában sem. Tíz színpadon reggel tizenegytől este hétig játszottak a jobbnál jobb zenészek, és a nézők egyetlen dilemmája mindössze az volt, hogyan legyenek egyszerre négy helyen egyazon időben. A negyvenöt dolláros belépőt (elővételben harmincöt) többen soknak találták. Aki viszont rászánta kis spórolt pénzét, nem csalódott. A fesztivált a Fair Grand nevű ügetőpályán rendezték meg magas színvonalon. A hangosítás remek volt, a nagy színpadok szélén felállított óriásképernyők által mindenki láthatta a fellépő művészeket, és a közönség a roppant nagy sörfogyasztás ellenére még a túlzsúfolt koncerteken is nagyon jól viselkedett. Mi több, rendben voltak a mellékhelyiségek is, amelyek ilyen méretű tömeg esetén és harmincfokos melegben meglehetősen kellemetlen élményt szoktak jelenteni.

Éhesen sem maradt senki, hiszen hatvannál is több árus kínálta portékáját. A rákoktól és más tengeri herkentyűktől kezdve a gumbón és a jambolayan át a rántott csirkéig minden kapható volt, itteni, erősen fűszerezett változatban. A jeges tea és kávé, sör és kis egydecis üvegekben árult bor is jól jött a fülledt melegben. (Csak zárójelben: a jambolaya tipikus New Orleans-i egytálétel, melynek sonka, tengeri herkentyűk és rizs az alapja.)

Kétségtelen, a New Orleans Jazz and Heritage Festival normális körülmények között is komplex kulturális élmény. Az idén viszont az emberi szellem nagyságáról, a zene felemelő, építő és hitet adó erejéről is tanúskodott. A Tipitina’s zenei klubban április 29-én, a fesztivál első hétvégéjének befejezése után egy jótékonysági bulira került sor. A befolyt összeget az iskoláskorú muzsikusok számára vásárolt hangszerekre fordítják. Az idén két iskolazenekar mutatta be, kik lesznek a dzsessz- és blueszene jövő sztárjai. Egy Elvisekből álló csapat ezerötszáz dollárt adományozott a nemes célra, és a közönség tagjai között volt Fats Domino is, akit helikopterrel mentettek ki két éve háza tetejéről. Aki itt volt, aki figyelt, mind a jövőre koncentrált. Márpedig New Orleans jövője a zene és a fiatalok, és e kettő együttese.



Megjelent az Uj Szo Szalon mellekleteben

Boldogságra áhítozva

Az emberek állandóan két dolog után áhítoznak: az igazi szerelem és a boldogság után. Igaz szerelmet gyakran találnak is, és tudják, amikor élik át: az „ez az!” érzést. A boldogság kicsit trükkösebb. Néha, amikor boldogok vagyunk, úgy érezzük, szenvedünk, de később, kis idő elteltével tudatosítjuk: pont akkor voltunk boldogok...

Az emberi természet egyik különlegessége lehet ez, hiszen évezredek óta erről szólnak a versek, a mesék, regények, és mostanában a dalok, a filmek és a sorozatok. És pont ezért szeretjük, mármint ezeket a művészeti alkotásokat, amelyek a boldogságról, annak kergetéséről és elérhetetlenségéről szólnak – mert szórakoztató dolog figyelemmel kísérni mások boldogság utáni igyekezetét és közben elkövetett hibáit; saját botladozásainkat kevésbé.

Vannak persze helyzetek, amikor egyértelmű, megható és szerteáradó boldogságérzet kerít minket hatalmába. Amikor gyermekünk elalszik karjainkban; amikor szerelmet vall az, akit szeretünk; amikor szeretteink boldogságának vagyunk tanúi; vagy amikor elérünk egy nehezen elérhető célt. Ekkor tudjuk, ez a pillanat a boldogság pillanata, és azt is tudjuk, hogy emlékezni fogunk rá. Az a boldogság, amire az emberek többsége vágyik, viszont nem ilyen röpke pillanatokból áll, hanem inkább hosszabb kiegyensúlyozott időszakokból. Amikor a napi rutint nem bontja meg betegség, komoly aggódás, lelki bánat, vagy más tragédia, amikor örülni tudunk az élet apró örömeinek, vagy egy kellemesen eltöltött délután a családdal, barátokkal. Azokra az évekre, amikor az élet csak csendesen folydogált, szoktak nosztalgiával emlékezni az idősebbek: azok a boldog évek!

A nők és a férfiak általában másként ítélik meg a boldogság mértékét. A férfiak versengeni szeretnek, legyőzni, bizonyítani, főleg maguknak. A nők családjuk érdekeit szokták előnybe helyezni, sajátjukat feladván. Suzie Orman, az amerikai pénzügyi guru írja legújabb könyvében, hogy csak sok év tapasztalata után volt képes elismerni, hogy a nők saját érdekeiket tartják a legkevésbé szem előtt. Ha egy férfi nyer egymillió dollárt, először saját anyagi biztonságáról gondoskodik, utána, ha van miből, másoknak is segít. Egy nő viszont először családját, barátait látja el, és nem is igazán gondolkodik arról, hogy neki marad-e valami.

Orman ezért írt könyvet kimondottan nők számára arról, hogyan biztosítsák be anyagilag jövőjüket. Boldognak lenni persze szegényen is lehet, és való igaz, hogy az anyagi jólét nem jár automatikusan boldogságérzettel. Az afrikai vagy dél-amerikai bennszülöttek, akiknek nincsenek anyagi javaik, és akik nem is vágynak azokra, a komoly antropológia felmérések szerint is sokkal boldogabbnak érzik magukat, mint a nyugaton élő társaik.

Az egyik amerikai egyetemi tanárom mondta, hogy őt diákkorában arra kényszerítette egyik tanára, hogy egy rövid mondatban fogalmazza meg, mit szeretne az életben elérni, mi tenné őt boldoggá hosszú távon. A tanárom akkor ezt a mondatot írta le: „Azt szeretném, ha gondolkodásom eredményeit sok ember előtt elmondhatnám, és gondolataimat ezek az emberek lejegyeznék.” Tanárom szerencsés, teljesült a kívánsága, és saját bevallása szerint boldog ember. Persze azon kívül, hogy diákjai lejegyezik mondatait, boldogságához bizonyára hozzájárul, hogy feleségét nagyra becsüli, és a lányait óvva szereti. Talán egy kis szerencse is kell az ilyen boldogsághoz...

Megjelent a www.baratno.com oldalon.

Abortuszkérdés

Az amerikai média nemrég a politikai élet szempontjából kulcsfontosságú kérdésről adott hírt, amely azonban valójában csak a nőket érinti -- negatívan...

Öt-négy arányban az USA Lefelsőbb Bírósága pár hete ugyanis helyben hagyta egy konkrét abortusz műtét tilalmát. Még az anya egészsége veszélyeztetése esetén sem lehet majd ezentúl legálisan elvégezni az úgynevezett „részbeni szülési” abortuszt, amelyet a terhesség 12. hete után szoktak alkalmazni.

Sok orvos szerint a döntés következményeképpen nem csökken majd az abortuszok száma, ellenben sok nőnél egy másik, az anya egészségére esetleg veszélyesebb módszert fognak alkalmazni. Az orvostársadalom és a politikai megfigyelők szerint is ez az első lépés a teljes abortusztilalom felé. Bush elnök, aki két új konzervatív legfelsőbb bírósági bírát nevezett ki, üdvözölte a döntést.

A többségi véleményt megfogalmazó Anthony Kennedy bíró az emberi élet méltóságának a tiszteletére hivatkozott, az orvosokat lekicsinylően abortusz-doktoroknak nevezte, a „magzat" szó helyett pedig a „gyermek” megnevezést használta.

A dokumentum arra vonatkozó utalásokat is tartalmaz, hogy amennyiben ez a döntés megakadályoz néhány abortuszt, az helyén való, mert a nők néha később megbánják döntésüket...

Világos tehát, hogy az új, John Roberts által vezetett legfelsőbb bíróság nem tartja tiszteletben a nő azon jogát, hogy rendelkezhessen saját testéről és életéről. Ezáltal félő, hogy az amerikai nők néhány év múlva, ha a bíróság teljes mértékben eltörli az abortuszra való jogot, abortuszturistákként Mexikóba és Kanadába mennek…

Az illegális abortuszorvosok is felbukkannak majd és megint csak a nő egészsége és élete lesz kockáztatva néhány hataloméhes férfi és fanatikus katolikus nő és férfi miatt!

Az új konzervatív legfelsőbb bírósági tagok ugyanis legfőképpen vallási okokból szeretnék betiltani az abortuszt, amely az USA-ban csak 1973-óta érvényes. Világnézetük megegyezik azzal az ókori paternalisztikus nézettel, amely szerint a nők nem tudják mi a számukra a legjobb, és amely szerint az államnak joga van rendelkezni a nő felett, valamint hogy a magzat jogai előnyt élveznek a terhes nő jogaival szemben.

Az amerikai liberális közvélemény nagy része nem számított arra, hogy több, mint harminc évvel azután, hogy kiharcolták az abortuszhoz való jogot, most ez a jog újra veszélybe kerül. Mert amíg az abortuszhoz való jog senkit sem kötelez abortuszra, a jog elvétele rákényszeríti a másként gondolkodókra a konzervatív keresztény gondolkodásmódot. Ez, nyilvánvalóan nem érdekes az amerikai legfelsőbb bíróság öt jelenlegi tagja számára, ami a nemrég nyilvánosságra hozott döntés igazi tragédiája.

Megjelent a www.baratno.com oldalon.

Grace

New Orleans fele