Wednesday, May 24, 2006
Tammy, a fazekas
Először fényképen láttam az apró, mosolygós Tammy Garciát, amikor egy róla megjelent könyvet nézegettem.
Már évekkel azelőtt felfigyeltem műveire, és emlékszem, hogy abban a pillanatban, amikor a könyvet böngésztem, egészen büszke voltam magamra, hogy micsoda jó szemem van – már öt évvel ezelőtt láttam, nagy tehetség lakik ebben a nőben.
Ma már tudom, rajtam kívül sokkal hozzáértőbb műkedvelők réges-régóta tudják, hogy Tammy Garcia egy napon híres és sikeres lesz, ezért sűrűn vásárolják alkotásait, tehát máris gyűjtik, leginkább befektetésként.
Idén áprilisban szerencsés véletlenek sorozata után eljuthattam Tammy Garcia műtermébe, és meggyőződhettem arról, hogy nemcsak tehetséges, hanem szerény, de magabiztos alkotó. Mosolyogva és türelmesen mondta el, hogyan készülnek a fazekai, a bronzszobrai és válaszolt kérdéseimre, amelyek témája leginkább az ősi indián motívumait érintették.
Tammy Új-Mexikó egyik indián falujában, Santa Clara-ban nőtt fel, ahonnan több híres női fazekasmester is származik. Lánykora óta gyártja, és díszíti a fazekakat. A mai napig Santa Clara-ból hozatja az a sötétbarna színű, csokoládéra emlékeztető, zsíros agyagot, amellyel dolgozik. Viszonylag fiatalon ment férjhez, a taosi LeRoy Garciához, aki „ha azt mondta, hogy valamit megcsinál, azt meg is csinálta, méghozzá azonnal. És ez nemcsak hogy kivételes viselkedés volt akkoriban a fiúk között, hanem nekem is (Tammynak) nagyon imponált.”
LeRoy hamar tudatosította, hogy Tammy kivételes tehetséggel rendelkezik, és első közös házuk emeletén egy kis galériát rendezett be, ahol Tammy edényeit és más helyi, taoszi, művészek festményeit árulta. „-- Azt mondogattam akkoriban Tammynak: nem tudod gyorsabban gyártani azokat az edényeket?” -- emlékezik vissza LeRoy, aki egyik éjszaka türelmetlenségében kicsiszolta az edényt, amelyen felesége éppen dolgozott. Tammy többet nem engedte alkotásai közelébe, viszont beleegyezett, hogy LeRoy testvérei -- tízen vannak -- besegítsenek.
Ma már LeRoy nővérei vigyáznak a házaspár három apró lányára minden nyáron, amikor a legjobban megy az üzlet. És augusztusban, az indián piac idején, még LeRoy atomfizikus bátyjai is eljönnek bronzszobrokat és festményeket cipelni. LeRoy örömmel és fogyni nem látszó energiával igazgatja a galériák és a stúdió menetét.
Az óriási, kétemeletes galéria a taoszi főtéren helyezkedik el, és a Santa Fé-ben található második Blue Rain (Kék eső) galériával együtt vagy egy tucat alkalmazottja van. A bronzszobrokat egy másik műhelyben öntik ki. Nemrég a washigtoni Smithsonian Institution-ból keresték fel Tammyt azzal az ajánlattal, hogy rendeznének neki egy külön kiállítást az Amerikai Női Művészetek Múzeumában.
Legenda lesz Tammy Garciából, méghozzá nem is olyan sokára, pedig még fiatal. Új-mexikói látogatásaim alkalmával nem találkoztam még egy ilyen sikeres indián művésznővel. És remélem, hogy példája nem csak saját lányait, hanem más indián nőket is megihlet majd, és ösztönözi őket arra, hogy ha házasodni akarnak, akkor olyan férfihoz menjenek feleségül, aki tiszteli és támogatja művészetüket. Aki mellett boldogan lehetnek anyák, feleségek és sikeres alkotók.
Megjelent a www.baratno.com oldalon.
Először fényképen láttam az apró, mosolygós Tammy Garciát, amikor egy róla megjelent könyvet nézegettem.
Már évekkel azelőtt felfigyeltem műveire, és emlékszem, hogy abban a pillanatban, amikor a könyvet böngésztem, egészen büszke voltam magamra, hogy micsoda jó szemem van – már öt évvel ezelőtt láttam, nagy tehetség lakik ebben a nőben.
Ma már tudom, rajtam kívül sokkal hozzáértőbb műkedvelők réges-régóta tudják, hogy Tammy Garcia egy napon híres és sikeres lesz, ezért sűrűn vásárolják alkotásait, tehát máris gyűjtik, leginkább befektetésként.
Idén áprilisban szerencsés véletlenek sorozata után eljuthattam Tammy Garcia műtermébe, és meggyőződhettem arról, hogy nemcsak tehetséges, hanem szerény, de magabiztos alkotó. Mosolyogva és türelmesen mondta el, hogyan készülnek a fazekai, a bronzszobrai és válaszolt kérdéseimre, amelyek témája leginkább az ősi indián motívumait érintették.
Tammy Új-Mexikó egyik indián falujában, Santa Clara-ban nőtt fel, ahonnan több híres női fazekasmester is származik. Lánykora óta gyártja, és díszíti a fazekakat. A mai napig Santa Clara-ból hozatja az a sötétbarna színű, csokoládéra emlékeztető, zsíros agyagot, amellyel dolgozik. Viszonylag fiatalon ment férjhez, a taosi LeRoy Garciához, aki „ha azt mondta, hogy valamit megcsinál, azt meg is csinálta, méghozzá azonnal. És ez nemcsak hogy kivételes viselkedés volt akkoriban a fiúk között, hanem nekem is (Tammynak) nagyon imponált.”
LeRoy hamar tudatosította, hogy Tammy kivételes tehetséggel rendelkezik, és első közös házuk emeletén egy kis galériát rendezett be, ahol Tammy edényeit és más helyi, taoszi, művészek festményeit árulta. „-- Azt mondogattam akkoriban Tammynak: nem tudod gyorsabban gyártani azokat az edényeket?” -- emlékezik vissza LeRoy, aki egyik éjszaka türelmetlenségében kicsiszolta az edényt, amelyen felesége éppen dolgozott. Tammy többet nem engedte alkotásai közelébe, viszont beleegyezett, hogy LeRoy testvérei -- tízen vannak -- besegítsenek.
Ma már LeRoy nővérei vigyáznak a házaspár három apró lányára minden nyáron, amikor a legjobban megy az üzlet. És augusztusban, az indián piac idején, még LeRoy atomfizikus bátyjai is eljönnek bronzszobrokat és festményeket cipelni. LeRoy örömmel és fogyni nem látszó energiával igazgatja a galériák és a stúdió menetét.
Az óriási, kétemeletes galéria a taoszi főtéren helyezkedik el, és a Santa Fé-ben található második Blue Rain (Kék eső) galériával együtt vagy egy tucat alkalmazottja van. A bronzszobrokat egy másik műhelyben öntik ki. Nemrég a washigtoni Smithsonian Institution-ból keresték fel Tammyt azzal az ajánlattal, hogy rendeznének neki egy külön kiállítást az Amerikai Női Művészetek Múzeumában.
Legenda lesz Tammy Garciából, méghozzá nem is olyan sokára, pedig még fiatal. Új-mexikói látogatásaim alkalmával nem találkoztam még egy ilyen sikeres indián művésznővel. És remélem, hogy példája nem csak saját lányait, hanem más indián nőket is megihlet majd, és ösztönözi őket arra, hogy ha házasodni akarnak, akkor olyan férfihoz menjenek feleségül, aki tiszteli és támogatja művészetüket. Aki mellett boldogan lehetnek anyák, feleségek és sikeres alkotók.
Megjelent a www.baratno.com oldalon.
Thursday, May 11, 2006
Big Love(2)
Úgy látszik, az amerikai közönségnek is tetszik az HBO kábeltévé társaság Big Love című sorozata, mert egyre nő a nézettsége.
Ehhez hozzájárul az is, hogy a média is szívesen feszegeti a poligámia kérdését. Nemrég Larry King a CNN csatornán sugárzott műsorában foglalkoztak a témával, méghozzá elég alaposan. Azok a nők meséltek tapasztalataikról, akik már éltek poligámiában. Fiatal fiúkat is meginterjúvoltak, akiket a közösség korosabb férfiai tinédzser korukban elűztek otthonukból, hogy ne legyen közelben a „friss konkurenciájuk”. És voltak nők, akik áldották férjüket és feleség társaikat (sister wives), mert így életük nyugodtabb és teljesebb. Az adás kicsengése nem volt egyértelmű, viszont a nők legtöbbje nagyot nevetett, amikor Larry King a szex gyakoriságáról kérdezte őket. Ami a képernyőn látható, az fikció – nevetett a kamerába az egyik női vendég.
A fikció viszont egyre érdekesebb. Bill, a családfő továbbra is a Viagrát hívja segítségül házastársi kötelességei elvégzéséhez, amíg egy délután majdnem elájul. Margene beviszi az elsősegélyre, ahol az ügyeletes orvos szörnyülködve hallja, hogy Bill száz milligramos tablettákat vett be naponta többször is. „-- Az ön teste nem erre van tervezve” -- mondja az orvos. Bill viszont azt mondja Margene-nak: a stressz az oka mindennek.
És stresszből van akármennyi. Először is, Bill és Barb, az első feleség, titokban találkozgatnak, motelekbe járnak és „viszonyukat” mindenki előtt titkolják. Nicki ugyan megsejti, mi történik, és Barb lánya, Sarah is, de senki sem szól semmit. Nicki azzal próbálja Bill figyelmét magára vonni, hogy bejelenti, újabb lelket szeretne hozni a családba. Közben persze titokban szedi a fogamzásgátló tablettákat.
Két cipődoboznyi számlakivonatot gyűjtött össze Nicki, és egy nap végre rászánja magát, hogy összeadja, mennyivel is tartozik a különböző hiteltársaságoknak. Majdnem hatvanezer dollár jelenik meg a számológép képernyőjén és Nicki gyorsan vissza is teszi a dobozokat az ágya alá. Egy nap viszont, amikor Margene konyhájában elromlik a „konyhamalac”, Nicki elfut Bill áruházába, hogy megvegye a szükséges alkatrészt. A hitelkártya, amellyel fizetni akar, nem érvényes és Nicki, aki arra hivatkozik, hogy jár neki Bill családi engedménye, sajátos durva modorával vérig sérti a kasszás kisasszonyt, mire az hívja a menedzsert, aki hívja a biztonsági őröket és Barbot. Barb ilymód megtudja, hogy Nicki hitelével valami baj van, és végül megtudja az igazat is. Nicki attól retteg, ha Bill megtudja az összeget, elküldi, és arra kéri Barbot, ne mondja el Billnek.
Margene közben összebarátkozik a szemben lévő szomszédasszonnyal, aki ugyancsak magányos, és akinek nincsenek gyerekei. Margene elmegy a szomszédékkal egy vasárnapi egyházi délutánra is, egy mormon hitközségbe. Barb és Nicki figyelmeztetik Margenet, hogy kockára teszi családjuk biztonságát. A szomszédok jó mormon létükre elítélik a poligámia gyakorlását és már néhány alkalommal úgy látszott, sejtenek valamit. Margene barátkozhat bárkivel, de haza ne hozzon senkit, tanácsolják.
Bill tinédzser fia egy este megkérdezi az apjától, mit gondol, ő is éljen poligámiában, ha felnő? Bill azt válaszolja, hogy nem tudja, de biztos benne, fia képes a többnejüség megfelelő menedzselésére. Bill nem sejti, hogy a fiú mormon egyházi oktatásra jár hetente egyszer, mert attól fél, a reggeli magömlései és a sok szexszel foglalkozó gondolata bűn.
Bill és Barb lánya, Sarah, viszont úgy rebellál, hogy egyik este bejelentés nélkül magával hozza az egyik munkatársát vacsorára. A család álla leesik, de mindenki figyelmes és kedves a vendéggel, aki saját bevallása szerint csak azért jött, hogy lássa „milyen egy poligámiás családi vacsora.” Barb a vendég távozása után annyit mond Sarah-nak, hogy bármikor hozthat haza vendéget, de előtte szóljon.
Bill üzleti ügyei sem állnak túl jól. Nicki apja (Roman, „a próféta”) és Bill továbbra is harcolnak egymással, egyre alattomosabb eszközökhöz folyamodva. Ezáltal némi betekintést nyerhetünk a zárt mormon közösség üzleti és belső politikai ügyeibe. Engem a közösség egy maffia által kormányzott kis falura emlékeztet. Bill anyjától azt is megtudjuk, hogy Roman annak idején az ő apjától csalással vette át a hatalmat, és azt bármilyen eszközt igénybe véve meg is tarotta.
Amikor Nicki sírva mondja el az anyjának, hogy hatvanezer dollárral tartozik, az anyja ezt válaszolja: „-- Mi mindnyájan tartozunk, Nicki. Én kilencvenezerrel tartozom, mert bizonyos dolgokat meg kell venni, és ki kell fizetni akkor is, ha az apád próféciái már évek óta nem nagyon jönnek be.”
Megjelent a www.baratno.com oldalon
Úgy látszik, az amerikai közönségnek is tetszik az HBO kábeltévé társaság Big Love című sorozata, mert egyre nő a nézettsége.
Ehhez hozzájárul az is, hogy a média is szívesen feszegeti a poligámia kérdését. Nemrég Larry King a CNN csatornán sugárzott műsorában foglalkoztak a témával, méghozzá elég alaposan. Azok a nők meséltek tapasztalataikról, akik már éltek poligámiában. Fiatal fiúkat is meginterjúvoltak, akiket a közösség korosabb férfiai tinédzser korukban elűztek otthonukból, hogy ne legyen közelben a „friss konkurenciájuk”. És voltak nők, akik áldották férjüket és feleség társaikat (sister wives), mert így életük nyugodtabb és teljesebb. Az adás kicsengése nem volt egyértelmű, viszont a nők legtöbbje nagyot nevetett, amikor Larry King a szex gyakoriságáról kérdezte őket. Ami a képernyőn látható, az fikció – nevetett a kamerába az egyik női vendég.
A fikció viszont egyre érdekesebb. Bill, a családfő továbbra is a Viagrát hívja segítségül házastársi kötelességei elvégzéséhez, amíg egy délután majdnem elájul. Margene beviszi az elsősegélyre, ahol az ügyeletes orvos szörnyülködve hallja, hogy Bill száz milligramos tablettákat vett be naponta többször is. „-- Az ön teste nem erre van tervezve” -- mondja az orvos. Bill viszont azt mondja Margene-nak: a stressz az oka mindennek.
És stresszből van akármennyi. Először is, Bill és Barb, az első feleség, titokban találkozgatnak, motelekbe járnak és „viszonyukat” mindenki előtt titkolják. Nicki ugyan megsejti, mi történik, és Barb lánya, Sarah is, de senki sem szól semmit. Nicki azzal próbálja Bill figyelmét magára vonni, hogy bejelenti, újabb lelket szeretne hozni a családba. Közben persze titokban szedi a fogamzásgátló tablettákat.
Két cipődoboznyi számlakivonatot gyűjtött össze Nicki, és egy nap végre rászánja magát, hogy összeadja, mennyivel is tartozik a különböző hiteltársaságoknak. Majdnem hatvanezer dollár jelenik meg a számológép képernyőjén és Nicki gyorsan vissza is teszi a dobozokat az ágya alá. Egy nap viszont, amikor Margene konyhájában elromlik a „konyhamalac”, Nicki elfut Bill áruházába, hogy megvegye a szükséges alkatrészt. A hitelkártya, amellyel fizetni akar, nem érvényes és Nicki, aki arra hivatkozik, hogy jár neki Bill családi engedménye, sajátos durva modorával vérig sérti a kasszás kisasszonyt, mire az hívja a menedzsert, aki hívja a biztonsági őröket és Barbot. Barb ilymód megtudja, hogy Nicki hitelével valami baj van, és végül megtudja az igazat is. Nicki attól retteg, ha Bill megtudja az összeget, elküldi, és arra kéri Barbot, ne mondja el Billnek.
Margene közben összebarátkozik a szemben lévő szomszédasszonnyal, aki ugyancsak magányos, és akinek nincsenek gyerekei. Margene elmegy a szomszédékkal egy vasárnapi egyházi délutánra is, egy mormon hitközségbe. Barb és Nicki figyelmeztetik Margenet, hogy kockára teszi családjuk biztonságát. A szomszédok jó mormon létükre elítélik a poligámia gyakorlását és már néhány alkalommal úgy látszott, sejtenek valamit. Margene barátkozhat bárkivel, de haza ne hozzon senkit, tanácsolják.
Bill tinédzser fia egy este megkérdezi az apjától, mit gondol, ő is éljen poligámiában, ha felnő? Bill azt válaszolja, hogy nem tudja, de biztos benne, fia képes a többnejüség megfelelő menedzselésére. Bill nem sejti, hogy a fiú mormon egyházi oktatásra jár hetente egyszer, mert attól fél, a reggeli magömlései és a sok szexszel foglalkozó gondolata bűn.
Bill és Barb lánya, Sarah, viszont úgy rebellál, hogy egyik este bejelentés nélkül magával hozza az egyik munkatársát vacsorára. A család álla leesik, de mindenki figyelmes és kedves a vendéggel, aki saját bevallása szerint csak azért jött, hogy lássa „milyen egy poligámiás családi vacsora.” Barb a vendég távozása után annyit mond Sarah-nak, hogy bármikor hozthat haza vendéget, de előtte szóljon.
Bill üzleti ügyei sem állnak túl jól. Nicki apja (Roman, „a próféta”) és Bill továbbra is harcolnak egymással, egyre alattomosabb eszközökhöz folyamodva. Ezáltal némi betekintést nyerhetünk a zárt mormon közösség üzleti és belső politikai ügyeibe. Engem a közösség egy maffia által kormányzott kis falura emlékeztet. Bill anyjától azt is megtudjuk, hogy Roman annak idején az ő apjától csalással vette át a hatalmat, és azt bármilyen eszközt igénybe véve meg is tarotta.
Amikor Nicki sírva mondja el az anyjának, hogy hatvanezer dollárral tartozik, az anyja ezt válaszolja: „-- Mi mindnyájan tartozunk, Nicki. Én kilencvenezerrel tartozom, mert bizonyos dolgokat meg kell venni, és ki kell fizetni akkor is, ha az apád próféciái már évek óta nem nagyon jönnek be.”
Megjelent a www.baratno.com oldalon
Big Love
Az HBO kábeltévé társaság új, kissé sokkoló sorozatot indított el a közelmúltban Big Love címmel.
Remek PR-húzással, a Big Love című sorozat első része rögtön a The Sopranos maffiasorozatot követte, így érdeklődő közönség bizonyára akadt bőven.
Mitől sokkoló a Big Love, vagyis a Nagy Szerelem? A sorozat főszereplői egy férfi, három nő és sok gyerek. Ez még nem lenne nagyon érdekes, ha nem ez egy férfi lenne az összes gyermek apja és mind a három nő férje. Nem volt férje, hanem jelenlegi, párhuzamos férje. A játék neve: poligámia.
A három feleség három külön házban lakik, amelyeket egy kert köt össze. Így az üzletember férj, miután este haza érkezik, az egész családjával étkezhet, jó idő esetén a kertben. A feleségek minden hónap elején aprólékos napirendet készítenek és megegyeznek, melyik napon kinek az ágyában fog Bill (Bill Paxton) aznap elaludni.
Az első feleség, Barb (Jeanne Tripplehorn) félállásban tanít és méhrákja volt évekkel ezelőtt. A második feleség, Nicki (Chloe Sevigny) naponta vásárol valamit, nem bírja leállítani magát, annyira magányosnak és depressziósnak érzi magát, annak ellenére, hogy két kisgyermeke van. A harmadik, Margene (Ginnifer Goodwin), a legújabb feleség, fiatal, két totyogós kisgyermeke van, szenved attól, hogy a terhesség nyomai még meglátszódnak a kilóin és nagyon igyekszik beilleszkedni a családba.
Nem nehéz kitalálni, milyen gondokkal járhat, ha egy férfi próbál három nőt és hat gyereket eltartani a mai világban. Például sosem tud elég figyelmet szentelni egyik gyermekének sem, és hiába igénylik a feleségek is, azoknak sem. Ne feledjük viszont, hogy amit a képernyőn látunk, az a mormonok által Utah államban még mindig -- bár illegálisan --, bevett családforma hollywoodi változata! Bill-nek itt nem csak a nőkkel és a gyerekekkel kell „megbirkóznia”, hanem saját családjával is, amely régi mormon szokások szerint él – az apja beteg és az anyja nem engedi, hogy kórházba vigyék. Miután Bill az anyja távollétében elrabolja apját, és kórházba viszi, ott kiderül, hogy mérgezést szenvedett.
Nicki szívesen költözne vissza szülei házába, de az anyja azt tanácsolja neki, örüljön, hogy ilyen jó férjet választottak neki és menjen szépen vissza saját házába. Nicki (a második feleség) apja viszont zsarolja Bill-t, és részesedést követel Bill új üzletéből. Barb nem hajlandó saját keresetéből hozzájárulni Nicki eszeveszett vásárlásaihoz. És Bill-nek erekciós problémái is vannak, minek után az interneten keresztül Viagrát vásárol...
Három nő jobb, mint egy? Majd meglátjuk!
Megjelent a www.baratno.com oldalon
Az HBO kábeltévé társaság új, kissé sokkoló sorozatot indított el a közelmúltban Big Love címmel.
Remek PR-húzással, a Big Love című sorozat első része rögtön a The Sopranos maffiasorozatot követte, így érdeklődő közönség bizonyára akadt bőven.
Mitől sokkoló a Big Love, vagyis a Nagy Szerelem? A sorozat főszereplői egy férfi, három nő és sok gyerek. Ez még nem lenne nagyon érdekes, ha nem ez egy férfi lenne az összes gyermek apja és mind a három nő férje. Nem volt férje, hanem jelenlegi, párhuzamos férje. A játék neve: poligámia.
A három feleség három külön házban lakik, amelyeket egy kert köt össze. Így az üzletember férj, miután este haza érkezik, az egész családjával étkezhet, jó idő esetén a kertben. A feleségek minden hónap elején aprólékos napirendet készítenek és megegyeznek, melyik napon kinek az ágyában fog Bill (Bill Paxton) aznap elaludni.
Az első feleség, Barb (Jeanne Tripplehorn) félállásban tanít és méhrákja volt évekkel ezelőtt. A második feleség, Nicki (Chloe Sevigny) naponta vásárol valamit, nem bírja leállítani magát, annyira magányosnak és depressziósnak érzi magát, annak ellenére, hogy két kisgyermeke van. A harmadik, Margene (Ginnifer Goodwin), a legújabb feleség, fiatal, két totyogós kisgyermeke van, szenved attól, hogy a terhesség nyomai még meglátszódnak a kilóin és nagyon igyekszik beilleszkedni a családba.
Nem nehéz kitalálni, milyen gondokkal járhat, ha egy férfi próbál három nőt és hat gyereket eltartani a mai világban. Például sosem tud elég figyelmet szentelni egyik gyermekének sem, és hiába igénylik a feleségek is, azoknak sem. Ne feledjük viszont, hogy amit a képernyőn látunk, az a mormonok által Utah államban még mindig -- bár illegálisan --, bevett családforma hollywoodi változata! Bill-nek itt nem csak a nőkkel és a gyerekekkel kell „megbirkóznia”, hanem saját családjával is, amely régi mormon szokások szerint él – az apja beteg és az anyja nem engedi, hogy kórházba vigyék. Miután Bill az anyja távollétében elrabolja apját, és kórházba viszi, ott kiderül, hogy mérgezést szenvedett.
Nicki szívesen költözne vissza szülei házába, de az anyja azt tanácsolja neki, örüljön, hogy ilyen jó férjet választottak neki és menjen szépen vissza saját házába. Nicki (a második feleség) apja viszont zsarolja Bill-t, és részesedést követel Bill új üzletéből. Barb nem hajlandó saját keresetéből hozzájárulni Nicki eszeveszett vásárlásaihoz. És Bill-nek erekciós problémái is vannak, minek után az interneten keresztül Viagrát vásárol...
Három nő jobb, mint egy? Majd meglátjuk!
Megjelent a www.baratno.com oldalon
Friday, May 05, 2006
KÉT KONTINENS – EGY HÉTVÉGE
Brooklyn, 2006. április 29–30.
A tavaszi szünet alkalmával Új-Mexikóba, az USA délnyugati részére kirándultunk egy hétre április végén. Santa Fe városában hétvégének tűnt minden nap a megelőző sok-sok hétköznap után, mégis a Taosban, egy hegyek közötti kis városkában eltöltött hétvégénk volt talán a legemlékezetesebb.
Szombaton korán felkeltünk, és már nyolc órakor elhagytuk Santa Fét, hogy tizenegy előtt Taosban legyünk. Útközben megreggeliztünk egy számomra újdonságnak számító helyi gyorsétteremben, amely nemcsak a nagyon finom reggeli buritóiról, hanem arról is híres, hogy az autósok csak leparkolnak, egy táblán elolvassák a menüt, és egy gomb megnyomásával megrendelik az ételt, italt. Pár perc után (mi hat percet vártunk) megérkezik az étterem alkalmazottja, tálcán átnyújt egy papírzacskót, benne a rendelés, műanyag étkészlet és papírszalvéta. Az autós átnyújtja a pénzt, cserében megkapja a zacskót, és máris ehet, avagy utazhat tovább.
Tizenegy óra előtt pár perccel leparkoltunk a taosi főtéren, a Plazán, és olyannyira izgatottak voltunk, hogy elfelejtettünk pénzt dobni a parkolóórába. Szerencsére még mielőtt elindultunk volna a Blue Rain Gallery (Kék Eső Galéria) igazgatójával felesége, Tammy Garcia fazekas művész stúdiójába, eszünkbe jutott a parkolóóra, és tele is tömtük negyeddollárosokkal. Denise, a galéria alkalmazottja később felvilágosított, hogy nem New Yorkban vagyunk, ahol száz dollár körül mozognak a büntetőcédulák, hanem Taosban, ahol öt dollárt fizettünk volna ugyanezért, ha ugyan valaki észreveszi.
Tammy és LeRoy Garcia Taos városán kívül, egy magaslaton laknak. Adobe (hagyományos agyagból épült) házuk ebédlőjéből, amely Tammy és más indián művészek műtárgyaival van ízlésesen díszítve, pompás kilátás nyílik Új-Mexikó prérijére. Három lányuk nagyapjukkal játszadozott a kertben, amikor átsétáltunk az udvaron Tammy stúdiójába. Egy órán át beszélgettünk a kedves, fiatal és sikeres fazekas művésszel, aki újabban bronz- és üvegszobrokat is készít. Igazán nagy élmény volt látni, hogyan születnek a műtárgyak, és melyikről mit gondol Tammy, s hogy honnan veszi az ihletet. Miután LeRoy visszaszállított bennünket a galéria közelébe, Denise társaságában még sokáig csodáltuk a tavaly óta felgyülemlett új tárgyakat.
Délután a városka központjában sétálgattunk és nézelődtünk. Hat órakor két ismerőssel találkoztunk az Orlando nevű étteremben, ahol pompás vacsora közben elmeséltük egymásnak, mi történt az elmúlt egy évben, amióta nem találkoztunk. Ismerőseinknél töltöttük az éjszakát, vasárnap reggel pedig kutyaugatásra és tyúkok kotkodákolására ébredtünk. Gyönyörűen sütött a nap, a tyúkok – mindnek külön neve van, és csak a tojásukért tartják őket, nem a húsuk végett –, mint kiderült, egy kis friss salátának örültek ennyire.
Miután búcsút vettünk ismerőseinktől, úgy határoztunk, hogy korai ebédünket az Apple Tree (Almafa) étteremben költjük el, s ez jó választásnak bizonyult, mert nemcsak az étel volt remek, mint mindig, hanem most a kerthelyiség egy asztalánál sikerült helyet foglalnunk, pont a nyíló almafa alatt. Délután a taosi indiánok falujába látogattunk el, amely ezen a hétvégén nyitotta meg újra kapuit a látogatók számára, miután két hónapig zárt körű ceremóniák miatt csukva volt. Vagy harminc autó állt a parkolóban, amikor megérkeztünk, és jólesett a huszonöt fokos kellemes melegben sétálni és szebbnél szebb indián műtárgyakat nézegetni.
Már majdnem beesteledett, amikor visszaindultunk Santa Fe felé, hogy másnap New Yorkba repüljünk, vissza a borús, esős időbe és a mindennapok sűrejébe.
Meglent az Uj Szoban 2006. majus 6-an.
Brooklyn, 2006. április 29–30.
A tavaszi szünet alkalmával Új-Mexikóba, az USA délnyugati részére kirándultunk egy hétre április végén. Santa Fe városában hétvégének tűnt minden nap a megelőző sok-sok hétköznap után, mégis a Taosban, egy hegyek közötti kis városkában eltöltött hétvégénk volt talán a legemlékezetesebb.
Szombaton korán felkeltünk, és már nyolc órakor elhagytuk Santa Fét, hogy tizenegy előtt Taosban legyünk. Útközben megreggeliztünk egy számomra újdonságnak számító helyi gyorsétteremben, amely nemcsak a nagyon finom reggeli buritóiról, hanem arról is híres, hogy az autósok csak leparkolnak, egy táblán elolvassák a menüt, és egy gomb megnyomásával megrendelik az ételt, italt. Pár perc után (mi hat percet vártunk) megérkezik az étterem alkalmazottja, tálcán átnyújt egy papírzacskót, benne a rendelés, műanyag étkészlet és papírszalvéta. Az autós átnyújtja a pénzt, cserében megkapja a zacskót, és máris ehet, avagy utazhat tovább.
Tizenegy óra előtt pár perccel leparkoltunk a taosi főtéren, a Plazán, és olyannyira izgatottak voltunk, hogy elfelejtettünk pénzt dobni a parkolóórába. Szerencsére még mielőtt elindultunk volna a Blue Rain Gallery (Kék Eső Galéria) igazgatójával felesége, Tammy Garcia fazekas művész stúdiójába, eszünkbe jutott a parkolóóra, és tele is tömtük negyeddollárosokkal. Denise, a galéria alkalmazottja később felvilágosított, hogy nem New Yorkban vagyunk, ahol száz dollár körül mozognak a büntetőcédulák, hanem Taosban, ahol öt dollárt fizettünk volna ugyanezért, ha ugyan valaki észreveszi.
Tammy és LeRoy Garcia Taos városán kívül, egy magaslaton laknak. Adobe (hagyományos agyagból épült) házuk ebédlőjéből, amely Tammy és más indián művészek műtárgyaival van ízlésesen díszítve, pompás kilátás nyílik Új-Mexikó prérijére. Három lányuk nagyapjukkal játszadozott a kertben, amikor átsétáltunk az udvaron Tammy stúdiójába. Egy órán át beszélgettünk a kedves, fiatal és sikeres fazekas művésszel, aki újabban bronz- és üvegszobrokat is készít. Igazán nagy élmény volt látni, hogyan születnek a műtárgyak, és melyikről mit gondol Tammy, s hogy honnan veszi az ihletet. Miután LeRoy visszaszállított bennünket a galéria közelébe, Denise társaságában még sokáig csodáltuk a tavaly óta felgyülemlett új tárgyakat.
Délután a városka központjában sétálgattunk és nézelődtünk. Hat órakor két ismerőssel találkoztunk az Orlando nevű étteremben, ahol pompás vacsora közben elmeséltük egymásnak, mi történt az elmúlt egy évben, amióta nem találkoztunk. Ismerőseinknél töltöttük az éjszakát, vasárnap reggel pedig kutyaugatásra és tyúkok kotkodákolására ébredtünk. Gyönyörűen sütött a nap, a tyúkok – mindnek külön neve van, és csak a tojásukért tartják őket, nem a húsuk végett –, mint kiderült, egy kis friss salátának örültek ennyire.
Miután búcsút vettünk ismerőseinktől, úgy határoztunk, hogy korai ebédünket az Apple Tree (Almafa) étteremben költjük el, s ez jó választásnak bizonyult, mert nemcsak az étel volt remek, mint mindig, hanem most a kerthelyiség egy asztalánál sikerült helyet foglalnunk, pont a nyíló almafa alatt. Délután a taosi indiánok falujába látogattunk el, amely ezen a hétvégén nyitotta meg újra kapuit a látogatók számára, miután két hónapig zárt körű ceremóniák miatt csukva volt. Vagy harminc autó állt a parkolóban, amikor megérkeztünk, és jólesett a huszonöt fokos kellemes melegben sétálni és szebbnél szebb indián műtárgyakat nézegetni.
Már majdnem beesteledett, amikor visszaindultunk Santa Fe felé, hogy másnap New Yorkba repüljünk, vissza a borús, esős időbe és a mindennapok sűrejébe.
Meglent az Uj Szoban 2006. majus 6-an.
Subscribe to:
Posts (Atom)